Pongráctelepi gyerekek segítettek a kisborjú születésénél

2014. március 14-16. között közösségileg aktív pongráctelepi lakosok kis csoportja a Közösségfejlesztők Egyesülete (KÖFE) által szervezett képzésen vett részt Kunbábonyban, a Civil Kollégiumban. A szabadprogram részeként megejtett tanyalátogatás nem várt meglepetésbe torkollott: a fővárosi látogatók vették észre a szabadban legelésző gulya egyik tehenének furcsaságát: mintha magzatburok lógott volna ki a tehén hátsó feléből, és talán egy kis patácska?! Lajcsi gazda és családtagjai gyorsan haza terelték a karámba a gulyát, a “kismamát” pedig az istállóba, elkülönített “szülőszobába”. Mivel a borjú várhatóan nagy fejű volt, nem volt elég a gazdáék erőfeszítése, hogy kihúzzák a kisborjút a tehénből, így pongráctelepi srácok is besegítettek a szó szerinti kötélhúzásba: a mellső lábaira hurkolt kötelekkel húzva is jó öt percig tartott a nehéz szülés. De végül sikeresen világra jött a kisborjú, amit még fel kellett locsolni és a magzatvizet kifolyatni belőle, utána lehetett az édesanyja gondoskodására bízni. A Pongráctelepről érkezett látogatóknak életre szóló élmény volt a tanyalátogatás…

Képgaléria a tanyalátogatásról itt.
A közösségfejlesztői képzésről később számolunk be.

2014.03.16_Kunbabony_kisborju

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük