A vissza nem térítendő pályázati támogatás által lehetővé válik a magyarországi lakhellyel rendelkező nyugdíjas és nagycsaládos magánszemélyek számára, hogy állami támogatással, csökkentett vételáron szerezzék be új, magas energiahatékonyságú hűtő- vagy fagyasztó-berendezéseiket.
A beruházások megvalósulásával – a hűtő- vagy fagyasztó-berendezés cserével – minimum 10 %-os energia- vagy 20 kg/év szén-dioxid-megtakarítást szükséges elérni.
A vissza nem térítendő támogatás mértéke a háztartási nagygép vételárának 50%-a, de maximális értéke A+ kategóriájú gépek esetén 25.000 forint, A++ és A+++ kategóriájú gépek esetén 35.000 forint háztartási nagygépenként.
A pályázatok a megjelenést követően, a 2014. október 27-e és 2014. november 30-a közötti időszakban, illetve a támogatáshoz rendelkezésre álló forrás kimerüléséig nyújthatók be, kizárólag elektronikus úton, a pályázati portálon keresztül. Ehhez a pályázóknak rendelkezniük kell ügyfélkapus regisztrációval a www.magyarorszag.hu Kormányzati Portálon, továbbá igazolniuk kell, hogy a háztartási nagygép üzembe helyezésének helyszínéül szolgáló ingatlan a tulajdonukban áll.
A részletes pályázati dokumentáció a kormányzati honlapon és az ÉMI Nonprofit Kft. pályázatkezelő szerv honlapján (www.emi.hu) érhető el.
Nemzeti Fejlesztési Minisztérium
Kommunikációs Főosztály
(Forrás: http://www.emi.hu/EMI/web.nsf/Pub/JACG7M.html )