Pongráctelep 1979-es légifotón

Kevéssé köztudott, de a XX. században készített magyarországi légifotó térképsorozatok beszkennelt (fekete-fehér) fényképei ingyen letölthetőek a www.fentrol.hu honlapról, ahol térkép segít a keresésben. A teljes, tömörítetlen fotók nagyon nagy méretűek (több, mint 200 MB), ezért célszerűbb a 80%-os tömörítettségű TIFF fájlt letölteni.

Mi is rákerestünk a Pongráctelepre, amely egy 1979-es, 0264-0696 jelű, érdekesképp “Budapest VIII. kerülete (46)” nevű fotón látható, noha a térképszelvény túlnyomó részét Kőbánya nyugati részei foglalják el. Ez a szelvény 80%-os tömörítéssel 34,5 MB, de ebből kivágtuk csak a Pongráctelep és közvetlen szomszédságának területét, alább megtekinthetően. Részletes térképelemzésünk a képkivágat alatt olvasható.

1979_0264_0696_kivagat_Pongractelep, Gazgyar, Troligarazs

Figyelmesen szemlélve az 1979-es légifotót sok apró érdekességet figyelhetünk fel. Mindjárt a bal felső sarokban a fehér sáv a mai Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem, akkoriban katonai akadémia területe, amit nyilván hadititok jelleggel takartak ki a fotóról 1979-ben.

Bal szélen, azaz nyugatra látható a Gázgyár területe, annak is a sarkában a nagy kerek kör a gáztartály, amit 1914-ben épített a Fővárosi Gázművek, és az 1990-es évek elején bontott el a Főgáz, amikor teljesen átépítették a telephelyet. De 1979-ben még megvolt a gáztartálytól keletre (jobbra) látható két sportpálya is, a kisebbiken halványan még a teniszpálya mintázata is kivehető. Ezen a gázgyári sporttelepen rendezték 1949-ben a Davis-kupa magyarországi fordulóját, amin a magyar válogatott megverte Belgiumot és Svájcot is; erről fotósorozat is készült, amit a Fortepan tárt az utókor elé, mi pedig ebben a cikkünkben mutattuk be. Egyes pongráctelepi lakosok is tudtak itt sportolni annak idején, vagy legalább kisgyerekként a labdaszedésből volt egy kis zsebpénzük.

A fotó északi (felső) részén látható a mai Kőbányai Garázs területe, amit 1963-ra építettek föl a megszüntetett Auguszta-telep helyén, és ahol 1979-ben még csak trolik állomásoztak. Érdekes, hogy ma a garázs kelet felé egészen a Pongrác útig ér, azonban ezen az 1979-es légifelvételen a Pongrác út mellett egy zárt autóparkoló látható, erről közelebbit még nem tudunk, de ha valaki tudja, kik parkolhattak itt akkoriban, írja meg nekünk a pongractelep@gmail.com címre…

A Pongrác út túloldalán a Kőbánya-alsó teherpályaudvaron több szerelvény áll egymás mellett – 1979-ben még komoly tehervonat forgalom volt Budapesten, míg ma már szinte kihasználatlan ez a pályaudvar, ezért bukkant fel egyes közlekedésfejlesztési koncepciókban lehetséges új személypályaudvar kiépítési helyeként. A pályaudvaron is túl kanyarodik dél-délkelet felé a 37-es villamos pályája, erre a MÁV-kertészet egy kis része látható még, míg a 29-es villamos pályája észak-észak-kelet felé kanyarodva a BNV (Budapesti Nemzetközi Vásár), azaz a mai Hungexpo Vásárváros Albertirsai úti főbejárata felé vezet. A 29-es villamos az 1990-es években járt utoljára a Blaha Lujza tér és a BNV között, mivel a vásárváros nem igényelte az alkalmi működtetést sem (helyette járnak a 100-as buszok, csak kiállítások idején, az Albertirsai úton), 2009-ben még a síneket is felszedte a BKV.

Délen a Keleti pályaudvart, Kőbánya-Kispestet (KÖKI) és a Kőbánya-felső pályaudvart összekötő ún. vasúti delta (háromszög), valamint a Horog utcai Erdért-telephely egy részét látjuk.

Végül nézzük magát a Pongráctelepet. Északról a 37-es villamos magaslati megállójába vezető lépcső mellett két gyalogösvény is látható; az irányokból jól látszik, miért volt már 1979-ben is kitaposott feljáró a másik irányból a megállóba, kár, hogy a megálló 2012-es felújításakor nem építettek új lépcsőt közvetlenül a lakótelep irányába is. A Csilla utca vasút felőli oldalán már kivehető mai garázssor. Magán a lakótelepen jól látszik a 20 lakóház – akkoriban tanácsi bérház – sötét színű tetőzete, míg a Pongráctelep középső tengelyében szinte világít a mai Gyermekek Átmeneti Otthona, a Pongrác Nyugdíjasklub és a Pongrác Közösségi ház épületének teteje – de 1979-ben itt még koraszülött otthon és közfürdő működött, igaz pár évvel később mindkettőt bezárták. Szintén világos még a mai Pataky Szakközépiskola teteje, ahol ekkor már csak szakközépiskolások tanultak, a hajdani pongráctelepi általános iskolát felváltva. A lakótelep délkeleti (bal alsó) sarkában látható az 1980-ban bezárt Petőfi Mozi (mai Pongrác Irodaház) és az 1970-ben épített Szolgáltatóház épülete, ez utóbbiban a légifotó készítése idején bizonyára még sokféle bolt, szolgáltatás működhetett (pl. a Korall Presszó is), míg ma nagyrészt kihalt épület, sajnos. Végül, bár a fekete-fehér fotón és ilyen felbontásban első pillantásra talán nem feltűnő, de látható, hogy a Pongráctelep egészét sűrűn ellepik a lombos fák; csak a szakközépiskola előtti játszótér és az iskolaudvar, illetve az 1970-ben épített iskolai műhelyépület és a régi 1. és 10. épületek közötti teresedés, valamint a Pongrác út melletti mai parkoló területe nincs “bezöldülve”. Legvégül egy apróság: a Pongrác úti zebra 1979-ben jól láthatóan még a másik lakótelepi névtelen utca sarka mellett volt, vagyis akkoriban elölről lehetett (szabályosan) megközelíteni a 95-ös busz megállóját.