A napi.hu november 20-i és december 16-i híradása szerint csúszik a Pongráctelep tőszomszédságában (a délről határoló vasútvonalak túloldalán) lévő volt Északi Járműjavító műemlék jellegű Eiffel-csarnokának átépítése a Magyar Állami Operaház műhelyháza és próbacentruma részére. Eddig két tender zárult sikertelenül, mert a kivitelezésre pályázók túl sokat kértek. Most már a harmadik tendert írták ki, az ajánlattételi határidő december 28.
Az Eiffel-csarnok átépítése egyre sürgetőbb, mert az Operaházat átmenetileg be fogják zárni teljes körű felújítás miatt; ezen időszakban gyakorlatilag a Pongráctelep szomszédságában fog működni az Operaház, viszont az Opera felújítás megkezdésének feltétele az Eiffel-csarnok elkészítése 2017 nyaráig.
A mostani tender kiírás szerint a kivitelezés becsült ellenértéke 8 milliárd 155 millió forint. A volt járműjavítóban négy épületet kell felújítani, illetve az új funkciókra átalakítani. Az összes beépített alapterület 29,1 ezer négyzetméter, ebből a műemlék Eiffel-csarnok alapterülete 25,1 ezer négyzetméter (ezen belül a kis színházi színpad és a zenekari árok alapterülete 627 négyzetméter, a nézőtér 332 fős). Kialakítanak még egy opera stúdiót (műemlék épületből, 1421 négyzetméter alapterületen), és épül egy jelmeztár (1292 négyzetméter) és egy üzemépület (1339 négyzetméter). A környezetrendezés 35 ezer négyzetmétert érint – derül ki a közbeszerzési felhívásból. A megközelítés a Kőbányai útról lesz, a mostani Északi Járműjavító nevű villamosmegállónál lesz a főbejárat.
Remélhetőleg ez a harmadik tender már sikerrel zárul, mert az interneten már 2017. május 12-től lehet jegyet vásárolni az “Eiffel Műhelyház – Bánffy Kisszínházba”…