Az Otthon Melege Program folytatásaként családi házak illetve társasházi lakások fűtési rendszereinek energetikai korszerűsítésére biztosít 3,5 milliárdos keretösszegű vissza nem térítendő támogatást a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium – jelentette be Szabó Zsolt fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkár.
A fűtőberendezések cseréje mellett a meglévő fűtési rendszer korszerűsítéséhez, a radiátorok cseréjéhez és a kivitelezéshez kapcsolódó járulékos munkálatokhoz, például kéményátépítéshez lehet igényelni a vissza nem térítendő támogatást.
Egy pályázó legfeljebb 700 ezer forintot kaphat, a támogatás összege nem haladhatja meg a felújítás teljes költségének a 40 százalékát.
A támogatási kérelmeket a pályázati portálon keresztül, elektronikus úton nyújthatják be az ügyfélkapus regisztrációval rendelkező magánszemélyek június 6-án reggel 8 órától, a rendelkezésre álló forrás kimerüléséig.
Forrás: 10.kerület.ittlakunk.hu