Kitüntették a pongráctelepi Gyermekek Átmeneti Otthona vezetőjét

A Szociális Munka Napja alkalmából adtak át kitüntetéseket az Uránia Nemzeti Filmszínházban, november 8-án.

Fotó: Kőbánya Facebook

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere ünnepi köszöntőjében beszélt arról, hogy a szociális gondozást, ellátást nem lehet sem zsákutcának, sem pedig egyirányú utcának tekinteni, mert a szakmában dolgozók még a legelesettebbeknek is meg tudják mutatni, hogy mindig van lehetőség egy jobb, értelmesebb életre. A szociálpolitika legfontosabb eredményének a szemléletváltozást nevezte és azt, hogy már nem a kilátástalanság, a perspektívanélküliség jellemzi a szociális munkát, mint korábban. A miniszter az ünnepségen – amelyen a gyermekvédelmi törvény elfogadásáról is megemlékeztek annak 20. évfordulója alkalmából – szakmai díjakat adott át. A kormány nevében megköszönte a szociális szakmában dolgozó “emberséges emberek” munkáját, akik mindenkinek, köztük a legelesettebbeknek is esélyt és lehetőséget akarnak adni arra, hogy minél teljesebb értékű életük legyen.

Az ünnepségen a Kőbányai Önkormányzat intézményének, a Bárka Gyermekek Átmeneti Otthonának vezetője, Mihály Blanka részesült elismerő oklevélben, amihez mi is gratulálunk.

Forrás: Kőbánya.hu