December 19-én, kedden Kovács Róbert polgármester hozott sok-sok ajándékot a Pongráctelepen működő Bárka Gyermekek Átmeneti Otthona kis lakóinak. Az ajándékok mellett egy jelképes, 200 ezer forintos bankót is átadott, mint elmondta, a Kőbányai Önkormányzat által szervezett adventi rendezvényeken a krampampuli fogyasztásához eladott bögrék árából befolyt összeget adta át az Otthonnak, hogy ebből mozijegyre, színházjegyre, állatkerti belépőre lehessen költeni. A 200 ezer forintos “bankjegy” átadását megtetézte a rendezvényeken jelen lévő cégek, civil szervezetek ajándékaival. Így átadta a hallássérültek egyesület ajándékcsomagját, a Witeg-Kőporc Kft. bögréit, mesekönyvet, a Down Alapítványtól a rajzot és két darab kézzel festett magasságmérőt. Zeke Erika léggömb-művész átadta az óriási lufi-karácsonyfát és több apró lufiajándékot is.
A gyermekek süteménnyel, szaloncukorral várták a vendégeket és karácsonyi énekkel köszönték meg az adományokat. Bővebb fotógaléria a 10kerkult.hu Facebook oldalán tekinthető meg.
Forrás: 10kerkult.hu