Első részletek a Hős utcára fordítható kétmilliárd forintról

A Magyar Nemzet mai lapszámában megjelent cikkben az újságnak nyilatkozva Kovács Róbert kőbányai polgármester elmondta, hogy várhatóan januárban állapodik meg a kormánnyal a kőbányai önkormányzat annak a 2,1 milliárd forintos támogatásnak a feltételeiről, amelyet a kabinet a Hős utcai gettó felszámolására ítélt meg (ami a Magyar Közlöny tegnapelőtti, 2017.12.27-i számában jelent meg). Ennek megfelelően egyelőre nem tudni, pontosan hogyan rendezik majd a Hős utca 15. A és B épületekben élő több száz lakó helyzetét, de az szinte biztos, hogy a két leromlott állagú házat kiürítik és elbontják.

A teljes kiürítés és lebontás valószínűsége mindenképpen jó hír, de a pongráctelepi lakosokban jogos aggodalom merül fel azzal kapcsolatban, hogy a Hős utcai gettóból ne költöztessenek senkit pongráctelepi önkormányzati lakásokba, mert az a közkeletű félelem, hogy az átköltözők magukkal hoznák a Hős utcában megszokott zűrös életvitelüket is. Ezzel kapcsolatban mindenekelőtt felhívjuk a figyelmet, hogy minden rossz hír ellenére is laknak “rendes” emberek is a Hős utcában, akik anyagi okból szorultak be, nem tudtak eddig elköltözni. Az augusztusi drogos mizéria kapcsán az elmúlt hónapokban rengeteg riportot írtak, forgattak a Hős utcai helyzetről, gyakorlatilag mindegyikben bemutatva legalább egy-két “normális életvitelű” lakót, akiknek esetleges Pongráctelepre költözésétől semmi félnivaló nincsen.

Ez ügyben is megnyugtató részleteket közölt a polgármester, az épületben található mintegy háromszáz lakásnak már csak a fele van önkormányzati tulajdonban, a többi magánkézbe került a rendszerváltás utáni privatizáció során. Az elmúlt években azonban az önkormányzat már készült az épületek szanálására, ezért a kerület tulajdonában lévő lakásokat folyamatosan kiürítették. Ennek következtében mára csak húsz-harminc önkormányzati lakásban élnek, az ő elhelyezésükről kötelező gondoskodnia az önkormányzatnak – fejtette ki a polgármester. Azt is megjegyezte, hogy cserelakás-ajánlatot csak az együttműködő lakosok kapnak majd, vagyis azok, akik rendesen fizetik a lakbért, illetve a közműszámlákat.

A magánkézben lévő százötven lakás kapcsán Kovács Róbert azt mondta, hogy a tulajdonosokkal egyenként ülnek majd le tárgyalni, és mindenki egyedi ajánlatot kap előzetes értékbecslés után, valamint attól függően, hogy mekkora tartozás kapcsolódik a lakáshoz. Kovács Róbert szerint a tárgyalások gyorsasága határozza majd meg, hogy mikorra sikerül végleg rendezni a helyiek életét. – Ha együttműködnek a lakók, akkor mi azon leszünk, hogy minél előbb rendezzük a helyzetet, de ha bíróság elé kerül néhány ügy, akkor elhúzódhat a Hős utcai állapotok felszámolása – mondta a polgármester. Lapunk kérdésére azt sem zárta ki, hogy a kormánnyal olyan megállapodás születik majd, hogy a terület vagy egy része végül állami kézbe kerül. Erről azonban szerinte még korai lenne nyilatkozni, mint ahogyan arról is, hogy egy ilyen verzió megvalósulása esetén a szomszédos Terrorelhárítási Központhoz kerülne-e a telek. Kovács Róbert azokat a pletykákat sem kívánta kommentálni, miszerint a gettó rendezési terveiről személyesen Orbán Viktorral egyeztetett volna, mindössze annyit erősített meg, hogy a kormány segítségét kérte.

A Magyar Nemzetnek nyilatkozó ellenzéki képviselők, illetve helyi önkéntesek szerint hiába ad támogatást a kormány, a helyieknek nincs sok okuk az örömre. A tulajdonosok az eddigi gyakorlat szerint ugyanis rendre egy-kétmillió forintos vételi ajánlatokat kaptak, márpedig ennyi pénzből nem lehet új lakást vásárolni – hívta fel rá a figyelmet Urbanovszky Zsuzsanna, a Hős utcaiak életét segítő Kontúr Egyesület elnöke. Az önkormányzati lakosokkal kapcsolatban arra is rámutatott, hogy általában a Tárna vagy a Szállás utcába, illetve a Pongrác úti lakótelepen kapnak cserelakást. – Volt azonban olyan család is, amelyik a Bihari útra kapott címet, amely épületet hamarosan szintén lebontanák. Ezek a területek viszont – kivéve a Pongrác úti lakótelepet – ugyanúgy szegregáltak, mint a Hős utca, azaz nem történik más, mint eldugják a problémát egy kevésbé látható helyre. Különösen igaz ez a Tárna utcai lakásokra, ezek elszigeteltségét jól mutatja, hogy a Jászberényi úti gyárnegyed kellős közepén állnak, ahonnan húsz percre található a legközelebbi bolt – fogalmazott az elnök. Azt is megjegyezte, hogy azok, akiknek tartozásuk van, még ilyen ajánlatot sem kapnak, így ezek a családok várhatóan az utcára fognak kerülni.

Kovács Róbert a cserelakás-ajánlatokkal kapcsolatban elismerte, hogy a kerület lakásállományának egy része a Kontúr Egyesület elnöke által említett utcákban található, ám szerinte ezek még mindig jobb állapotban vannak, mint a Hős utcaiak, ráadásul gyakran felújításon is átestek már.

Tóth Balázs, a kerület LMP-s képviselője szerint az a legfontosabb, hogy az önkormányzati lakásban élőket megfelelő körülmények között helyezzék el, a tulajdonosok szemét pedig ne szúrják ki egy-kétmillió forinttal. Úgy vélte, a Hős utcához hasonló eseteket átfogó kormányzati bérlakás-koncepcióval lehetne megoldani.

Forrás: MNO