Pongráctelep közelében forgatták az Oscar-díjra jelölt film pár jelenetét

A hét elején derült ki, hogy a 2018. március 4-én esedékes (90.) Oscar-díj átadáson a legjobb külföldi film kategóriában egész Magyarország izgulhat a Testről és Lélekről című film sikeréért. Enyedi Ildikó Arany Medve díjas filmjének azonban van Pongráctelephez szó szerint közeli vonatkozása is: két rövid jelenetet a 37-es villamos Asztalos Sándor úti megállójában forgattak (a MÁV-telep VIII. kerületi végénél). A filmbeli főszerepéért Európa-díjat nyert Borbély Alexandra által alakított Mária a film elején (8:17-8:33 perc:másodperc) egy nappali jelenetben az MTK stadion felőli oldalon jön fel a lépcsőn a villamosmegállóba, és néz át a túloldalra. A film közepe táján (41:37-42:39) pedig a két főszereplő, Morcsányi Géza és Borbély Alexandra este futnak össze “véletlenül” a villamosmegálló MÁV-telep felőli oldalán, rövid beszélgetést is lefolytatva.

A Testről és lélekről szerintünk is jó film, 18 éves kor felett mindenkinek ajánljuk, még úgy is, hogy ez “művészfilm”. Aki most szeretné megnézni, több lehetőség közül válogathat: folyamatosan vetítik a fővárosi művészmozik, valamint most kiadták DVD-n, és interneten is elérhető a Telekom Videotékájában és a TV GO-ban is (fizetős verzióban). Márciustól megnézhető az HBO GO-n is. Az alábbi fotók a filmből a TV GO képernyőjéről készültek, ezért ilyen rossz minőségűek.

Igazából apróság ez, nem is közvetlenül Pongráctelep mellett forgatták ezt a két villamosmegállós jelenetet, de talán azért egy kicsit mi is örülhetünk… (Egyébként legalább egy filmről tudunk, aminek egyes jeleneteit lakótelepünkön forgatták 2010-ben: “A vizsga” c. film pongráctelepi jeleneteiről 2014-ben írtunk. Ha esetleg más filmekben is feltűnik a lakótelepünk, vagy közvetlen környéke, szívesen fogadjuk az észrevételeket a pongractelep@gmail.com címre vagy a Kis-Pongrác lakótelep Facebook oldalunkon.)

Az Asztalos Sándor úti villamosmegálló északi oldala (MTK stadion oldala).

Borbély Alexandra

A villamosmegálló déli oldala (MÁV-telep).

A villamosmegálló napjainkban. (2018. január)