Májusban megszűnik a Kőbányai Állatvédelmi Járőrszolgálat

2016 januárjában alakult meg Kőbányán az Állatvédelmi Járőrszolgálat. Sajnos nem volt hosszú életű: májusban megszűnik a csapat.

“A Fema alszervezeteként működő Járőrszolgálat megszűnik május 1.-vel. Részünkről a legfontosabb dolog amit ezzel kapcsolatban közölni illetve kérni szeretnénk, hogy a mentett kőbányai állatok számára megoldást, elhelyezést, gazdikat találjunk, ebben mindenképpen szükségünk van rátok! Az öreg, beteg, esélytelen állatokat visszük magunkkal, senkire nem fogjuk rábízni a sorsukat. Egyetlen egy dolog miatt volt nehéz döntés a felmondás, az állatok miatt akiket megmentettünk, gondoskodtunk róluk, szívünkhöz közel állnak de nem tudunk sem 20 sem 30 állatot magunkkal vinni telephely nélkül.
A felmondásunk mögött áll egy olyan, részünkről együttműködést meghiúsító dolog amit nem szeretnénk most kifejteni. Egy biztos “Ahol befogadnak és elismernek, ott jól érzi magát az ember…” Az eddigi együttműködést köszönjük és kívánjuk a sikeres folytatást!” – írja a járőrszolgálat a Facebook-oldalán.

A székesfehérvári központú FEMA – Argentin Dog Fajtamentő Egyesület már régóta foglalkozik az állatok mentésével, rehabilitálásával, örökbeadásával. Az állatmentés mellett feladatuk a futtatókban lévő rend kialakítása és betartatása, segítségnyújtás, hogy a kutyatartók felelős gazdikká válhassanak, a kutyás-nem kutyás közösség közötti békés együttélés kialakítása.

Forrás: 10.kerület.ittlakunk.hu