Már három hónap telt el azóta, hogy tavaly év végén a kormány 2,1 milliárd Ft támogatásról határozott a Kőbányai Önkormányzat számára, hogy ebből “rendezze” a Hős utca 15. A és B társasházak helyzetét. A kormányrendelet szó szerint csak ennyiről szól, és sajnos még manapság sem tudunk ennél többet, mert a kerületi önkormányzat a belügyminisztériummal folytatott egyeztetésekre hivatkozva “nem tudja” még, pontosan hogy és miként tervezheti felhasználni a 2,1 milliárd forintot a Hős utcai gettó rendbetételére – bár egy február 22-i sajtóközleményben az önkormányzat leírta az egyébként várható és legvalószínűbb verziót, hogy lebontani tervezik a gettót.
A három hónapja tartó bizonytalanság érthetően nyugtalanítja a Hős utcai lakosokat (bérlők és lakástulajdonosok), és a körükben közösségfejlesztéssel foglalkozó Kontúr Egyesületet, ezért a lakhatási érdekvédelemmel foglalkozó A Város Mindenkié (AVM) civil szervezet személyes támogatásával kiegészülve előbb írásban, majd a február végi kőbányai önkormányzati képviselő-testület ülésén személyesen is próbáltak tájékoztatást, érdemi információkat kérni a kerületi vezetéstől. A 2018.02.22-i testületi ülést napirendi hiányra hivatkozva félbeszakította Kovács Róbert polgármester, így a Hős utcai lakókat képviselő pár lakó és civil aktivista dolgavégezetlenül távozott a kerületi városházáról.
Ezek után a Hős utcai szószólók a következő, 2018.03.22-i testületi ülésre is elmentek, amit már előre bejelentettek a nyilvánosságnak is, újfent kérve az önkormányzat együttműködését a 2,1 milliárd forint felhasználásáról való kommunikációban. Erről az ülésről is a 10kerkult.hu közölt részletes riportot, melyben nagyjából ismétlődő jelenetekről számolt be, annyi újdonsággal kiegészítve, hogy ezúttal Tóth Tamás képviselő (LMP) is próbálkozott kérdezősködni a 2,1 milliárd forint felhasználásáról, felhívva a figyelmet a szociális szempontokra. Az összefoglaló választ adó dr. Szabó Krisztián jegyző sajnos még mindig folyamatban lévő egyeztetésekre hivatkozva gyakorlatilag semmit nem közölt a nagy összegű kormányzati támogatás felhasználásának módjáról, így még az sem látszik, hogy egyáltalán mennyi idő alatt fog kifutni ez a “projekt”.
Közben azért továbbra is segíti a Hős utcai lakókat Kontúr Egyesület, például ruhabörzét szerveztek a gettó lakóinak, legutóbb pedig sikeresen gyűjtöttek pénzt 2 db 8 m3-es konténer bérlésére, amiket április 8-án terveznek a lakókkal együtt közösségi munkában megtölteni az elmúlt hónapokban a gettó udvarán felhalmozódott szeméttel.
Összességében véve a helyzet változatlan, bár az biztos, hogy ez nagyon meg fog változni belátható időn belül, valószínűleg még idén.