Szobrok, templomok és emlékhelyek Kőbányán – helyismereti biciklitúra

A Kőbányai Bringás nevű Facebook közösségi oldal helyismereti túrára hívja a kőbányai kulturális értékekre fogékony lakosokat – elsősorban bringásokat, bár gyalogoso is teljestíthetik a túrát, csak úgy jóval hosszabb és fárasztóbb. A túra célja a kerületben található szobrok és emlékművek megismerése – a teljesség igénye nélkül – egy könnyed kerékpártúra keretében.

Az itt elérhető, kétoldalas PDF-ben lévő táblázatban 20 szobor, illetve emlékmű van felsorolva és mindegyikhez egy-egy kérdés tartozik. A pontokat tetszőleges sorrendben időkorlát nélkül lehet felkeresni. A túra akkor tekinthető teljesítettnek, ha a résztvevő a lapon szereplő valamennyi pontot felkereste és az adott ponthoz tartozó kérdésre sikeresen válaszolt, valamint a szervezőknek azt leadta. A túra teljesítése elsősorban kerékpárral javasolt, de gyalogosan is teljesíthető. Apróság, de jó látni, hogy húsz pont közül egy Pongráctelepen található, a Salgótarjáni utca 53. társasház (régi 6. épület) véghomlokzatán látható magyméretű sgraffito.

Sikeres teljesítés esetén vedd fel velünk a kapcsolatot és küld el az igazolólapot a kobanyaibringas@gmail.com elektronikus címre. További információ: Bármilyen felmerülő kérdés esetén érdeklődni lehet Kőbányai Bringás Facebook oldalon, vagy a 20/9532171-es telefonszámon
Teljesíthető: 2018.06.22-től visszavonásig. A túra díjazása: Kitűző.
A túrán mindenki saját felelősségére vesz részt. A KRESZ szabályok betartása kötelező, bukósisak használata ajánlott!