Hétköznap napközben tilos a Népligetben parkolni

Csak most figyeltünk fel a már július 2-a, hétfő óta érvényben lévő új szabályozásra, miszerint munkanapokon napközben 6 és 18 óra között tilos gépkocsival behajtani a Népliget Könyves Kálmán körút és Üllői út által határolt részén húzódó sétányaira a zöldterület védelme, az elmúlt időszakban kialakult, a parkot károsító parkolási gyakorlat visszaszorítása érdekében. A Népliget közpark, jellegéből adódóan a környéken élők és az arra járók kikapcsolódására, pihenésére, és a parkot határoló utak zaj- és forgalomszennyezésének távoltartására szolgál. Az esti és a hétvégi rendezvények idején a behajtás továbbra is biztosított marad, hétköznap napközben a környéken található P+R parkolókat és a fizetős parkolóövezetet érdemes használni. (A tiltás alól a BKK, a VOLÁN járatai, a taxik, a FŐKERT járművei, a kerékpárral közlekedők és az engedéllyel rendelkezők képeznek kivételt.)

A pongráctelepi lakosok vélhetően inkább gyalogszerrel járnak a Népligetbe a közelség okán, de azért nem árt tudni erről.

Forrás: BKK