Még közvetlenül a rendőrség augusztus végén kezdődött fokozott ellenőrzései előtt forgatott a Hős utcai drogkereskedelemről az RTL Klub Házon kívül című magazinja. Az alább megtekinthető 10,5 perces riportfilm első felében rejtett kamerás felvételeken mutatják be közvetlenül a Hős utca 15/A és B társasházakban – a Készenléti Rendőrség és a Terrorelhárítási Központ (TEK) tőszomszédságában – folyó drogbizniszt: a “vevők” már kora reggel sorban állnak a “varázsdohányért”, maga a “tranzakció” alig 16 másodperc alatt lezajlik, szavak nélkül. A film végén a riporter közli, hogy állítólag a rendőrség az egyik terjesztőt is letartóztatta azon 67 ember között, akiket “kábítószerrel visszaélés” gyanújával vittek be az augusztus 31-én elrendelt két hetes fokozott rendőri ellenőrzések során. Arról azért nem hallottunk, hogy a rendőrök “behatoltak” volna magába a gettóba, ahol egy ott lakó nyugdíjas hölgy elmondása szerint 20-25 család (!) foglalkozik a droggyártással, de tény, hogy szeptember eleje óta láthatóan és jelentősen csökkent a “zombi” viselkedésű drogosok jelenléte a Pongráctelep környékén. Azért előfordulnak még így is, és kétséges, mi lesz azután, amikor véget ér a “fokozott rendőri jelenlét” a Hős utca környékén.
A riportfilm másik felében Kőbánya-alső vasútállomást mutatják be, innen is eltűntek, pontosabban arrébb vonultak a drogosok, megkönnyebbülést hozva az utazókon kívül a helyi sörözőnek is, aminek vezetője egyébként példás hozzáállással nem csak határozottan védte a vendéglátóhelyét és vendégeit a drogosoktól, de a drogosoknak is igyekszik segíteni munkát találni, ami új életcélt adhat nekik, elterelve őket a drogozástól.
Forrás: RTL Klub Házon kívül