Hivatalos részletek a Hős utcai gettó szanálásra fordítható 2,1 milliárd forintról

A Magyar Narancs című hetilap augusztus 23-i számában olvasható riport már részletesen írt az általa megszerzett információk alapján a kormány által 2017. december végén a kőbányai önkomrányzatnak megítélt 2,1 milliárd forint felhasználásának részleteiről, költség bontásáról – ezt a cikket mi is ismertettük. Most pedig a Hős utcában közösségfejlesztéssel foglalkozó “Hős utca hangjai” nevű, helyi szerkesztésű blog 2018. augusztus 24-i posztjában írnak részletesen ugyanerről.

Mire is költhető a Hős utcára fordítható 2,1 milliárd forint? című posztban ismertetik, hogy közérdekű adatigénylés útán hozzáférhetővé vált a Kőbányai Önkormányzat és a Belügyminisztérium között kötött Támogatói Okirat, amelyből megtudható, hogy mire is költhető el a 2,1 milliárd forint.

A Támogatói Okirat szerint a következő tételekre a következő összegű pénzösszeget lehet költeni:

  • Lakásvásárlás, kisajátítási kártalanítás: 1.111.000.000 Ft
  • Felújítás, ingatlanvásárlás: 225.000.000 Ft
  • Bérleti jogviszony megváltása: 96.000.000 Ft
  • Értékbecslés: 5.000.000 Ft
  • Ügyintézési, közigazgatási, bírósági és egyéb eljárási költségek, követeléskezelés: 60.000.000 Ft
  • Társasházi tartozások megfizetése: 153.000.000 Ft
  • Társasházi közös költség megfizetése: 220.000.000 Ft
  • Megvásárolt ingatlanok terhei: 200.000.000 Ft
  • Elhelyezési kötelezettségből származó költségek: 30.000.000 Ft

A poszt számításai szerint a fenti költség megosztási terv alapján egy-egy magánakásért legfeljebb 7 millió Ft vételárat kínálhatna az önkormányzat, de ami kevés eddigi árajánlatot adtak, azok 4-4,2 millió forintosak voltak, amit nagyon kevesellnek a tulajdonosok, eddig csak állítólag egy idős lakó fogadta el, ő már el is költözött. Azt is sérelmezik a lakók, hogy saját magántulajdonú lakásáért (a vételár alternatívajáként) az önkormányzat csak határozott idejű lakásbérleti szerződést ajánl fel. Jelenleg ugyanis a kőbányai lakásrendelet nem teszi lehetővé, hogy valakivel határozatlan idejű lakásbérleti szerződést kössenek. Mindez aránytalanul nagy veszteségként élik meg a lakók, s sorra utasítják vissza az ajánlatokat, mivel nem bíznak az önkormányzatban, hogy majd a határozott idejű lakásbérleti szerződést a jövőben meghosszabbítja. Főleg ha olyan házba kapnak  bérleti szerződést, amelyet később szanálni kívánnak vagy éppen az önkormányzat racionalizálni kívánja a bérlakás állományát. További részletek a posztban, ami már azt is javasolja a kőbányai önkormányzatnak, hogy mivel várhatóan nem fog beleférni a 2019. év végi határidőbe, ezért  indítsa el a támogatási okirat meghosszabbítását a Belügyminisztériumban, hogy a rendelkezésre álló összeget plusz egy évvel tovább, 2020. végéig fel lehessen használni.

Forrás: Hős utca hangjai