Alacsonypadlós villamos a 37-es vonalára?

A Kőbánya.ittlakunk.hu bő egy hete adott hírt arról, hogy élénk szakmai vita folyik arról, mely villamosvonalakon állítsák szolgálatba a 2019-ben érkező 21 db rövidebb CAF villamost. (A 6 db hosszabb szerelvény várhatóan az Etele térig meghosszabbított 1-es villamos vonalán fog közlekedni). A belinkelt cikk hosszabban ismerteti a két fő szakmai álláspontot. Az egyik szempont szerint csupán pár forgalmasabb villamosvonalon kellene az összes, magaspadlós szerelvényt az új CAF-okkal kiváltani, míg a másik álláspont szerint több vonalon kellene szétosztani az új szerelvényeket, mert azok még úgy is érzékelhetően javítanák az utazási szolgáltatás minőségét.

Fotó: 10.kerület.ittlakunk.hu

Pongráctelep szempontjából a második szakmai szempont megvalósítása lenne üdvös, mivel az ezirányú tervek között van “valamelyik köztemetői” járat, azaz a 28-as vagy 37-es villamos is. A pongráctelepi, MÁV-telepi és a Hungária körúti lakosoknak azért is fontos lenne, ha 2020-tól legalább 2 CAF szerelvény járna a 37-es villamos vonalán, mert a tervek szerint ez év végéig adják át a Maglódi úton, a Bajcsy Kórház mellett építés alatt álló új kerületi rendelőintézetet, aminek átadása után átköltöztetik oda az Egészségházat, ami jelenlegi helyén, a Népliget sarkában még viszonylag közel van a felsorolt lakótelepek lakóinak, viszont a Bajcsy Kórház mellett már eléggé messze fog esni. S ugye, a “Pongrác úti lakótelep” nevű villamosmegállót így is csak hosszú lépcsősoron lehet megközelíteni… (A 95-ös busz is – sokszor alacsonypadlós járművel – ugyan elvisz a kórházig és az új rendelőintézet leendő helyéig, de pont a közlekedési csúcsidőben jellemző Pongrác úti dugók megnehezítik ezen buszjárat használhatóságát.)

Forrás: 10.kerület.ittlakunk.hu