Már decemberben arról adtunk hírt D. Kovács Róbert kőbányai polgármester Facebook posztja alapján, hogy átadták a Pongrác út 19. szám alatt lévő orvosi rendelőt, de akkor pontatlanul fogalmaztunk (elnézést). Az akkori polgármesteri bejelentés szerint a “teljesen megújult épület december 10-e óta újra a kőbányaiak szolgálatában áll”. Most, február 14-én viszont hivatalosan is átadták a rendelőt, amiről a 10kerkult.hu számol be részletesen.
A polgármesteri avatóbeszédből kiderült, hogy a kőbányai egészségügyi létesítmények felújításában kiemelkedő szerepe van az orvosi rendelőknek, melyek felújítását 2011-ben kezdte meg a kőbányai önkormányzat. A program a Salgótarjáni úti (pongráctelepi) rendelővel indult, majd Zsivaj utcai és Kerepesi úti újjászületett intézetek után most a Pongrác úti rendelőt újították fel teljes körűen, és már folynak az Üllői úti „Tengerszem” rendelőről is a tárgyalások. A Pongrác út 19. sz. alatti felújítás része volt a rendelő előtti parkoló átalakítása, és a bevezető utak új aszfaltburkolata is; az épületben található Elefánt patika pedig a felújítás alatt végig nyitva tartott.
Forrás: 10kerkult.hu