Lépcsőházi kapukra ragasztott kis plakátokról már mások is értesülhettek, hogy április 2-án, kedden 17:00 órától városrészi fórumot tart D. Kovács Róbert Antal kőbányai polgármester a Pongrác Közösségi Házban. Ez az esemény egy sorozat egyik állomása lesz, a Kőbánya.hu önkormányzati honlapon található plakátok tanúsága szerint az elmúlt két hétben Újhegyen, Óhegyen és az Üllői úton is “Házhoz ment” a polgármester.
A fórum programja az elmúlt év önkormányzati eredményeiről és a 2019-es tervekről szóló beszámoló, de a plakát szerint közérdekű kérdéseket is szívesen fogad a polgármester. Ezért mi is készülünk két helyiérdekű kérdéssel:
Még a 2017. novemberi közmeghallgatáson hallottunk először arról, hogy állami pályázati forrásból négy kőbányai játszóteret újítana-fejlesztene az önkormányzat, köztük Pongráctelep központi játszóterét is. Ennek kapcsán részt is vettünk közös ötletelésen, de azóta nem történt semmi. A polgármestertől nemrég kapott szóbeli információ szerint bürokratikus nehézségek után idén végre nekilátnak a munkának, de ezen a fórumon remélhetőleg konkrétabb infókat is megtudunk erről.
A március 23-i pongráctelepi TeSzedd! közösségi szemétgyűjtés során szembesültünk a Csilla utcai garázssor mögött lévő olyan nagy méretű, sőt veszélyes hulladéknak számító szeméttel, amikre nem terjedt ki a TeSzedd! hatásköre, így maradtak a garázs mögött. Emiatt március 25-én írtunk fotókkal kiegészített e-mailt az FKF Zrt.-nek, kérve a segítségüket a garázsok mögött-között elhelyezkedő szemét: autóüvegek, gumiabroncsok, raklapok, stb. elszállításához. Az FKF Zrt. meglepően gyorsan, már mai napon válaszolt nekünk, de illetékességből a MÁV Zrt.-t javasolta megkeresni. Az tény, hogy a garázsok hátsó fertálya már MÁV telken van, de ennél nagyobb segítőkészségben reménykedtünk az FKF Zrt. részéről. A MÁV egy országos szervezet, ezért nehéz a figyelmét felhívni egy ilyen kis területre, bár épp egy hete volt hír arról, hogy a MÁV illegális hulladékot távolított el Kőbányán a Vaspálya utcában és közelünkben, az Őrház mögött. De szeretnénk erre felhívni a kőbányai önkormányzat figyelmét is, hátha…