Április 21-e óta zajlik, és holnap ér véget Pongráctelep szomszédságában, a Hungexpo területén az Asztalitenisz Világbajnokság, melynek alkalmából régi adósságunkat törlesztjük most: még 2017 augusztusában járt a Pongrác Közösségi Házban Gergely Gábor korábbi Európa- és világbajnok pingpongozó, aki lakótelepünkön nőtt fel, innen indult a sportkarrierje is, ezért megragadtuk az alkalmat, hogy beszélgessünk vele a pongráctelepi gyermekkoráról és élsportolói éveiről. Ezt az interjút adjuk közre most, később pedig várhatóan a Vagyunk! nyomtatott helyi újságban is (rövidebb verzióban).

A pingpong vébé döntői holnap, vasárnap lesznek, talán még lehet jegyet venni rá a jegy.hu-n.

Pongráctelep: Ha jól tudom, 1953-ban itt születtél, Pongráctelepen, és itt is nőttél fel.

Gergely Gábor: Igen, 1953.06.21-én születtem a VIII. kerületi Bábaképzőben, és ide hoztak haza, a Pongrác út 9., 19-es épület C lépcsőház II. emelet 764-es lakásba. Akkor még nem volt se Gyöngyike utca, se Csilla utca, az egész lakótelepet csak így hívták, hogy Pongrác út 9.

Pt: A szüleid esetleg már a lakótelep építésekor költöztek ide?

GG: Korán költöztünk ide. Édesapám katonatiszt volt, édesanyám pedig háztartásbeli. Úgy emlékszem, hogy a második világháború után költöztek ide. 1956-ot már itt éltük meg, arra sajnos már emlékszem, mert lemenekültünk a pincébe.

Pt: Testvéreid vannak?

GG: Igen, van egy tíz évvel idősebb nővérem, Erzsébet, aki hozzám hasonlóan a Szent László Gimnáziumban végzett. Előtte, ugye ide jártunk a lakótelepi általános iskolába [ma Pataky István Szakgimnázium]. Volt egy 6 évvel idősebb bátyám, Csaba is, aki sajnos már nincs közöttünk. Itt születtünk, itt éltünk Pongráctelepen, egészen addig, míg ki nem röppentünk a családi fészekből.

Pt: Az általános iskola még itt a mostani szakközépiskola épületében működött vagy már a MÁV-telepen?

GG: Én ide kezdtem járni iskolába. Úgy hívták, hogy Salgótarjáni úti Általános Iskola, és már az első osztályt is koedukált osztályban (fiúk-lányok együtt) tanultam. Valamikor az úgy volt, hogy az iskolaépülettel ha szembe állunk, a baloldali felében működött a külön lányiskola, és a jobboldali részében a külön fiúiskola. Amikor elkezdtem itt tanulni, még az egész épület általános iskola volt, de mire a nyolcadik osztályt már máshol végeztem, az iskola felében híradástechnikai szakközépiskola volt. Ma már egyáltalán nincs itt általános iskola?

Pt: Igen, a lány iskola felirata a baloldalon még mindig látható. Az 1980-as évek elejére teljesen átvette a Pataky István Szakközépiskola az épületet. A 80-as években még egy pár évig a MÁV-telepi iskolában voltak pongrácos osztályok, például Kovács “Koko” István is akkoriban volt általános iskolás, ő már a MÁV-telepen végezte el a nyolc osztályt.

GG: A nyolcadik után én az Ihász Dániel Gimnáziumban végeztem, ami szintén itt volt Kőbányán. Mi voltunk az utolsó gimnáziumi osztály, mert utána közlekedésgépészeti technikummá alakult át, ma pedig már Janikovszky Éva Általános Iskolának hívják [a Kápolna utca és Ihász utca sarkán]. Éppen most nyáron [2017-ben] voltam ott, és bementem a régi tanterembe. Annak idején ezzel a két kezemmel ástam Budapest egyik első tanmedencéjét, igen, azt mi, gimnazisták ástuk ki. Tehát engem minden ide kötött, Kőbányára.

Pt: Amúgy a gyerekkorod hogyan élted meg itt a lakótelepen? Jártál le bandázni?

GG: Mi az hogy!

Pt: Fociztál is esetleg? Csak mert, még mindig láthatók a feliratok a Pongrác út menti lakóépületek árkádos részei alatt, hogy “fodballozni utcán tilos”.

GG: Ott fejeltünk állandóan. Szembe álltunk, ott van két-két oszlop, és fejeltünk egymásnak, nem fociztunk, mert kevés volt a hely, meg fenékbe rúgtak volna bennünket focizással járó zaj miatt. De fejelni azt lehetett. Még a vasúti töltés mellett [mai Csilla utcában] lehetett focizni, és mi azon az oldalon laktunk. A vasúti töltés mellett lábteniszpálya volt fölrajzolva. Focipálya, kiskapus focipálya. Saját magunk gyártottunk kaput és akkor a 19-es épület futballozott a 20-as épület ellen [Csilla utca 3. a Csilla utca 2. ellen].

Pt: Ó, házi bajnokság!

GG: Igen, óriási fociélet volt, el lehet ezt képzelni. A saját kapunkon még háló is volt, mindig levittük a pincébe, hogy el ne lopják. Sőt, még egy érdekesség, hogy állítólag miattam építettek kettő darab pingpong asztalt a Gyöngyike utcába. Mert látták a tévében, hogy én voltam Magyarország első úttörő olimpiai bajnoka… Akkor itt a telepen nagyon nagy sztár lettem, az iskolában mindenki előre köszönt.

Pt: A verseny hivatalos neve az volt, hogy Úttörő Olimpiai Bajnokság?

GG: Hogyne, megvan az érmem, ott van a világbajnoki érmem mellett. Az úttörő olimpiai bajnoki aranyérem.

Pt: Ez ugye azért szép dolog, mert az igazi olimpiai programba csak az 1988-as Szöüli Olimpián került be az asztalitenisz… Nem sokan mondhatják el magukról hogy úgy lettek olimpiai bajnokok, hogy nem is volt még olimpia.

GG: Csenki Attilával játszottam az Úttörő Olimpia asztalitenisz döntőjét játszottam. Kiskunfélegyházi játékos volt és a Ferencvárosi Művelődési Központban volt a döntő, ami most a Turay Ida Színház a Haller utcában. Akkor játszottam először élő egyenes tévéadásban.

Pt: Hoppá, az igen! És ha már az 1950-es évek világklasszis pingpongozója, Sidó Ferenc is Pongráctelepen lakott, esetleg voltak kortárs lakótelepi fiatalok, akik szintén eljutottak valahova asztaliteniszben?

GG: Nem, pingpongozó nem volt, viszont ismertem Sidó Feri bácsit, ha jól emlékszem, a 6-os épületben lakott [Salgótarjáni utca 53.]. De laktak itt más élsportolók is az én gyermekkoromban, például az olimpiai bajnok ökölvívó Török Gyula, a “Béka” – őt is ismertem.

Pt: Sidó Ferenc a sportban példaképed volt?

GG: Nem, nekem Berczik Zoltán volt a példaképem, de Sidó Feri bácsival évtizedeken keresztül tartottam a kapcsolatot, tegező viszonyban voltam vele. Ő a Spartacusnak volt a vezető edzője, én viszont a BVSC-ben játszottam.

Pt: Hogyan kezdődött el a pingpongozó karriered, miért kezdtél el sportolni?

GG: Családból jött, édesapám  hihetetlen sportos volt, a nővérem atletizált, a bátyám pedig jégkorongozott. Szüleim imádták a sportot. A fociválogatott meccseitől kezdve mindenhova kijártam. Egyszer, valamikor az 1960-as évek elején eljött Magyarországra a kínai asztalitenisz-válogatott, és a szüleim megnézték a Sportcsarnokba megnézni a magyar-kínai pingpong meccset. Amikor hazaértek, mondták nekem, hogy ez a pingpong egy nagyon jó kis sport.  Az édesapám a 75-ös trolival  járt dolgozni Angyalföldre, és pont akkoriban volt a troliban kis plakáton a KSI hirdetése, jöjj közénk sportolni! Atlétikától vízilabdáig minden hova lehetett menni – volt még asztalitenisz is. Szüleim akkor a bátyámmal együtt elküldtek a Sportcsarnokba. Nem fogom soha elfelejteni.

Pt: A mai Papp László Sportarénánál?

GG: Igen, az [1999-es karácsonyi vásáron leégett] Budapest Sportcsarnoknak az edzőterme a pincében volt. Az volt a KSI edzőterme, meg sokáig még a válogatottnak is. És ott kiválasztottak engem, máig sem tudom, hogy miért, hiszen azt se tudtam, melyik a pingpong labda. Azt se tudtam, hogyan kell megfogni egy pingpong ütőt, semmit nem tudtam az asztaliteniszről. Én azért, edzői tapasztalatommal mindig azt mondom, hogy az a jó, ha nulláról választják ki az embert. Mert amikor azt mondja nekem az én kis pingpong iskolámban a nagypapa meg nagymama, hogy az én kisunokám már tud pingpongozni – akkor én mindig azt mondom magamban: ez a baj! Mert először ki kell verni belőle a rossz mozdulatokat és utána megtanítani a normális alapokat.

Pt: A nulláról kezdve aztán a lehető legmagasabbra ívelt a sportolói karriered: párosban és csapatban világbajnok, egyéniben Európa-bajnok asztaliteniszező lettél.

GG: Igen, én vagyok az utolsó élő magyar egyéni Európa-bajnok. Csapatban és párosban Klampár Tiborral és Jónyer Istvánnal voltam a legjobb. Úgyhogy van két világbajnoki aranyérmem és négy európa-bajnoki  aranyérmem. Mellette Világ Kupa, továbbá 5 VVK (Vásárvárosok Kupája) győzelem, meg klubcsapatban egy BEK győzelem a BVSC-vel és van egy Szuper Kupa győzelem is a BVSC-vel. Összesen 15 db érmem van Európa- és világbajnokságokról, és mintegy háromszázszor játszottam a magyar válogatottban.

Pt: Lenyűgöző eredménylista. Akkor otthon van egy kis vitrines szekrény a rengeteg kupának, éremnek?

GG: Igen, így van.

Pt: Akkoriban még 21 pontig tartó szettek voltak, ezt ugye ezredfordulónál rövidítették 11 pontos szettekre.

GG: Igen, de szerintem barom volt, aki ezt a rövidítést kitalálta.

Pt: Végre egy vélemény ezzel kapcsolatban. Voltak olyan kiélezett döntők, amiket 21-21 pontegyenlőségről kellett megnyerned vagy esetleg úgy vesztetted el?

GG: Olyan pingpongozó nincsen, aki nem játszott szoros meccset. Rengeteg ilyen mérkőzésem volt.

Pt: Döntőben te jól kezelted az ezzel járó feszültséget?

GG: Nem dicsekvésképpen mondom, de Berczik Zoltán szövetségi kapitány mondta, ameddig van Gergelynek utolsó mérkőzése, addig én nyugodtan ülök a kispadon. Én úgy fogok meghalni, hogy soha az életemben nem vesztettem el szettet (21-21 után) 3-3-nál és 4-4-nél. Minden egyes utolsó mérkőzésemet, amit a válogatottban játszottam, azt megnyertem.

Pt: A szintén világklasszis csapattársaiddal, mint Jónyer István és Klampár Tibor, hogyan jöttél ki a csapatban, párosban?

GG: Mi soha nem voltunk ellenségek, (egyéniben) mi ellenfelek voltunk. Ugye ők a Spartacusban játszottak én meg a BVSC-ben. Azt szoktam mondani, hogy Jónyer Pistával többet aludtam egy szobában vagy egy ágyban, mint ő a feleségeivel. Mindenhol egy szobában voltunk. Hogy milyen a sportbarátság? Az 1978-as Duisburgi Európa-bajnokságon az egyéni döntőt a Jónyerrel játszottam, és én nyertem. Amikor vége volt a a mérkőzésnek, ő átölelt és azt monda: Gergő, megérdemelted!  És utána is ugyanolyan jó barátok maradtunk, mint addig. De Jónyerrel párosban világbajnok lettem az 1975-ös kalkuttai vébén, majd Duisburg után egy évvel csapatban is világbajnok a phenjani vébén. A csehszlovák Milan Orlowskitól ugyan kikaptam az 1974-es újvidéki Európa-bajnokság egyéni döntőjében, de aztán vele is aranyérmes lettem az 1978-as duisburgi Európa-bajnokságon.

Pt: Egy “fontos” kérdés. Asztalitenisz vagy pingpong? Vagy mindegy?

GG: Ez egy butaság. Ez a sport egy játékos sport. Mert ugye azt mondom neked, hogy jössz velem játszani? A birkózónak nem mondod azt, hogy jössz velem játszani, mert lecsavarja a füledet. A mienk az egy játékos sport. Latinul: Homo ludens – játékos ember. Hogy is fogalmazzak, nincs az hogy, pingpong vagy asztalitenisz, ezt csak úgy kitalálták. Az asztalitenisz szó az angol table tennis fordítása, de a pingpong az honnan jött? Ez egy hangutánzó szó: pattan egyet, kettőt a labda: pingg ponggg. De én azt mondom neked hogy én pingpongozó voltam, míg a sportág neve asztalitenisz, de sose mondom neked, hogy jössz velem asztaliteniszezni? Hanem azt mondom, hogy jössz velem pingpongozni?  Tehát a kérdésre ez a válasz.

Pt: Meddig tartott ez az élsportoló időszak? Mivel foglalkozol azóta?

GG: 1974-ben húsz és félévesen lettem állandó válogatott, de már előtte is részt vettem világversenyeken. 1986-ban még játszottam Ausztriában, majd onnan hazatérve a BVSC-ben lettem edző. Ekkor, ezzel befejeztem pingpongos pályafutásomat, nem szeretek öregfiú szakágban játszani. Az edzősködés mellett újságíró iskolát végeztem el, mert én már régen mondogattam, hogy ha polgári foglalkozásom lesz a versenysport után, akkor én valószínűleg újságíró leszek. És akkor az 1990-es évek elején a Mai nap című újságnál kezdtem el dolgozni, persze ott is sportrovatnál. Ezt a munkát folytattam később a Blikk, a Bors és más bulvárlapoknál még vagy 19 évig.

Pt: Apropó bulvár: az interneten található 2015 végi bulvár cikknek a címe az volt hogy 18 kg-t fogyott a legendás magyar pingpongozó – mármint te.

GG: Így van.

Pt: Még fotókon is lehet látni a fogyásodat. Esetleg fogyókúrás tippet kérhetünk a pongráctelepi olvasóinknak?

GG: Hogyne! Fogyni úgy lehet, hogy az ember nem eszik – annyit. Tehát nekem bárki bármit mond, hogy ezt meglehet enni, azt nem lehet enni, ez így hazugság. Fogyni úgy lehet, hogyha nem eszel sokat. Persze valamit kell, különben felborulsz. Vörös húsokat, kenyeret, alkoholt messziről elkerülni. Az eleje nagyon rossz lesz. Ha éhes vagy, akkor igyál egy pohár vizet. Ráadásul a víz az zsírégető, és tudsz mozogni valamennyit mellette. És garantálom, hogy 3-4 hét után elkezd menni lefelé a súlyod. Utána is beosztással kell enni. Nem kell reggelizni. Ha nagyon nem bírtam, én kávét ittam egy kis tejjel. Az én testsúlyom 3 hét alatt indult el lefelé és valóban lementem 96,5 kg-ról, most vagyok 74-75 kg. És nem kell vigyáznom semmire. Átalakult az étrendem: nincsenek vörös húsok, nincs zabálás, főleg esti zabálás nincs. Amit eszek: hal, csirke, rengeteg zöldség. A gyümölcsöt azért nem mondom, mert a gyümölcsben bárki bármit mond, rengeteg cukor van. Hiába mondják, hogy ez gyümölcscukor, akkor is hizlal. Ennyi. Odafigyelni az étkezésre és mozogni. Én ma reggel is voltam úszni, meg tegnap reggel is voltam úszni. Általában 800-1000 métert úszok, de nem erőltetem, ha háromszáz méter után elég, kijövök a vízből.

Pt: Viszont kanyarodjunk vissza még egy kicsit a sportra: Ha jól  láttam, 2013-ban megalakult a Gergely Gábor asztalitenisz akadémia Újpesten, ahol laksz. Akkor mégis csak valahogy újra kedvet kaptál az edzősködésre?

GG: A BVSC-nél is bajnoki csapatnak voltam a vezető edzője, de néhány év után befejeztem, és eldöntöttem, hogy ha valaha még egyszer edző leszek, akkor én csak és kizárólag kezdőkkel és gyerekekkel szeretnék foglalkozni. Nekem ez a gyermek akadémia a hab a tortán. Nekem nagyon jó érzés, amikor a gyerek kezébe adok egy pingpong ütőt, és megszereti a mozgást, valamennyire megtanul pingpongozni. Tőlem telhetőt mindent beleteszek, s hogyha olyan tehetséget mutat,  segítem hogy versenyezni is tudjon, másik egyesületben. Én nem versenyeztetek, csak meg akarom mocorogtatni a gyerekeket.

Pt: Kicsit kitérhetünk még a családodra? Gyermekeid nem kaptak rá a pingpongra?

GG: Nekem van két házasságomból négy gyerekem, de ők más sportágakban aktívak. Nyilván megpróbálkoztak a pingpongozással is, de nehéz volt nekik, hogy állandóan a világbajnok apjukhoz hasonlítják őket. Én most boldog párkapcsolatban élek.

Pt: Köszönjük az interjút!