Még hónapokig tart a Kőbányai Helytörténeti Gyűjtemény gazdag anyagának elrendezése a Füzér utca 32-ben felújított polgári házban, de a Szent László Napok alkalmából, most szombaton és vasárnap 10-16 óra között már két kiállítást is megnézhet a nagyközönség. Az ünnepélyes megnyitója ma délután volt, melynek során Győrfi László, a Kőrösi Kulturális Központ vezetője, D. Kovács Róbert Antal kőbányai polgármester, Népessy Noémi muzeológus, mint az állandó kiállítás kurátora, Marksteinné Molnár Julianna, az időszaki kiállítás szervezője tartottak megnyitó beszédeket, valamint Balogh Attila, a Szent László templom plébánosa kedves szavak kíséretében megáldotta az épületet. A bejáratnál olvasható tábla szerint a Füzér utcai épületegyüttes műszaki felújítása összesen 368 millió Ft-ba került, amiből 354 millió Ft-t a Kőbányai Önkormányzat finanszírozott.
A kettős épület egyik szárnyában az állandó helytörténeti kiállítás látható “Kőbánya aranykora” címmel. Ez a kiállítás a XIX. század második felére koncentrál, amikor Kőbánya pár ezer lakosú pesti külterületből markáns arculatú budapesti kerületté fejlődött, kezdve a szőlőtermeléstől a sertéstenyésztésen és a nevet adó kőbányászaton át a gyáripari termelésig. A tablókon és eredeti kiállítási tárgyakon kívül interaktív digitális eszközök olykor kifejezetten játékos megoldásai is csábítják az érdeklődőket a helytörténetben való elmélyülésre. Az állandó kiállítás mellett, az udvarra néző folyosón kőbányai hírességek arckép “csarnoka” van, rövid életrajzokkal. A hely szűkössége miatt csak egy válogatott minikiállítás ez, de büszkén fedeztünk fel itt egy pongráctelepi hírességet is: Sidó Ferenc világbajnok pingpongozót, akinek az életrajzában is említik, hogy a “Kis-Pongráctelepen” lakott, sok más kiváló magyar sportoló mellett…
A másik épületszárnyban két terem is van, az egyik előadások, gyermek foglalkozások helyszínes lesz, a másik teremben pedig időszaki kiállítások lesznek, illetve már meg is tekinthető a nagyon jól sikerült Drasche-kiállítás a híres kőbányai téglagyár porcelángyárként való továbbéléséről, sok-sok porcelántárggyal, melyeket túlnyomórészt lelkes kőbányai gyűjtők kölcsönöztek a kiállításnak. Az egyik gyűjtő, a kiállítást is megrendező Marksteinné Molnár Julianna a megnyitó után már tárlatvezetést is tartott, illetve dedikálta az egyidejűleg kiadott helytörténeti könyvét: “Téglától a porcelánig – a Drasche gyár története” címmel. A most hétvégi, ünnepi nyitva tartás alatt az érdeklődők akár a porcelánfestést is kipróbálhatják a a kerületünkben működő Witeg-Kőporc gyár munkatársainak segítségével. Ennek kapcsán még egy olyan apróságra is kitérünk, hogy a kiállításon érdekességeket olvashatunk Hofi Géza, az egyik legnagyobb néhai humorista kőbányai porcelángyári múltjáról is…
Végül meg kell említeni az igen tágas udvart is, ahol egyelőre még csak sejthető, hogy lesznek szabadtéri kiállítási tárgyak is. Összefoglalva a megnyitón látottakat: már kezdetleges berendezettségi állapotában is ajánljuk a megújuló Kőbányai Helytörténeti Gyűjtemény meglátogatását ezen a hétvégén, de majd mi is visszatérünk ide ősszel, amikor már teljesen kész lesz; illetve későbbiekben is, például az újabb időszaki kiállításokra…
Bővebb galéria saját készítésű fotóinkból a Pongráctelep – a helyi oldal nevű Facebook közösségi oldal albumában nézegethető.