Két interjú a kőbányai polgármesterjelöltekkel

A Pongráctelepet is magában foglaló 1. sz. egyéni választókörzetben nem volt nagy kampány, legalábbis mi csak postaládába dobott szórólappal és pár kisebb-nagyobb plakáttal találkozhattunk a Kőbányát 2010 óta kormányzó, Fidesz-KDNP jelölt D. Kovács Róbert Antal polgármester és Gál Judit képviselő, valamint az MSZP-DK-Momentum-PM négypárti közös polgármesterjelölt Somlyódy Csaba és képviselőjelölt Papp Zoltán részéről. (A Gyöngyike Óvoda felújított udvarának ünnepélyes átadása hivatalosan önkormányzati, és nem választási kampány esemény volt, mint ahogy a társasházi felújításra a kerületi önkormányzattól szeptember elején pályázati pénzt nyert pongráctelepi társasházak lakóinak postaládáiba is hivatalosan a kőbányai önkormányzat kézbesített tájékoztató levelet, a választás előtti napokban. Persze a választási kampányidőszakban “hirtelen” megszaporodó átadások, pályázati pénzosztások mindig is az addig regnáló vezetés újraválasztási esélyeit támogatják.)

A lagymatag helyi kampány miatt a 2019. október 13-i önkormányzati választás előtti utolsó napon interneten kerestünk esetleges interjúkat a fenti “versenyzőkkel”, és végül a két polgármesterjelöltről találtunk pár cikket, amiket alább röviden ismertetünk.

A 2010 óta polgármester D. Kovács Róbert Antallal a kormánypárti média több újságja is interjút készített a kampány során, ezek közül szerintünk a 888.hu szeptember 30-án megjelent cikke a leginformatívabb. Ebben a a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltje előbb a 2010 előtti kőbányai baloldali politikát kritizálja Kőbánya vagyonának felélésével és több milliárd forintos adósság felhalmozásával, amitől 2010 után a Fidesz-KDNP kormány állami adósság átvállalása szabadította meg a X. kerületet, és 2010 óta a fideszes városvezetés konszolidált költségvetésből sok olyan beruházást és fejlesztést tudott finanszírozni, amire 2010 előtt is lehetett volna pénz. Majd D. Kovács Róbert Antal sorolja a 2010-2019 közötti polgármestersége alatt megvalósult fejlesztéseket: útfelújítások, bölcsődék, óvodák, iskolák és orvosi rendelők felújítása, új tornacsarnokok, közparkok és játszóterek, már épül az új „Egészségház”. Kiemeli a Kőbányát érintő állami nagyberuházások jelentőségét, mint az Operaház műhelyházának megépítése az ún. Eiffel-csarnok felújításával, és a magánberuházásokat is, mint a Kőbányán régóta működő gyártók, a Bosch, a Ceva-Phylaxia, a Richter, az Egis, a Xellia vagy a Continental fejlesztései.

A közeljövőt illetően megemlíti, hogy az Eiffel Műhelyház mellett már zajlik az új Közlekedési Múzeum tervezése, és a Hungexpo területén fog épülni egy új kongresszusi központ, valamint elkészültek már a Népliget fejlesztésének tervei is. Épít az önkormányzat új óvodát, bővít iskolát, a Mázsa téren új sportuszodát (elsősorban a KSC élsportolóinak), és sok egyéb kisebb-nagyobb sportfejlesztés várható még, amivel a kőbányai lakosok egészségét is lehet javítani. Szóba került még a kerület rossz hírét keltő droghelyzet is: a jelenlegi kőbányai városvezetés hosszú évek óta mindent megtesz annak az érdekében, hogy a helyzet változzon, a Hős utcai és Bihari úti szegregátumokat fel kell számolni, míg Somlyódyék nemet mondanak erre. D. Kovács Róbert Antal szerint a most kampányoló kőbányai ellenzéknek nincsen jövőképe (víziója), inkább csak az elosztható pénzekre hajtanak, amiből egy következő választásra készülhetnének.

A cikk érdekessége talán, hogy nem is említi a kerület egyik leglátványosabb és most befejezett felújítását, az Újhegyi sétányt, mint ahogy a 2010-2015 közötti Kis-Pongrác projektet sem, jóllehet több környékbeli, folyamatban lévő fejlesztést is felsorol. Ugyancsak nem szól D. Kovács Róbert Antal (egyik interjújában sem) arról, hogy a 2010-2019 közötti kőbányai fejlesztések, felújításokhoz mennyi európai uniós támogatást használhatott fel az önkormányzat vagy más beruházó (például a lakótelepünket “szociálisan rehabilitáló” Kis-Pongrác projekt 1,176 milliárd Ft-os teljes pályázati költségvetésének 79%-át az EU fizette, 16% volt az önkormányzati és 5% a lakossági önrész aránya).

Somlyódy Csaba (MSZP, DK, Momentum és PM) polgármesterjelöltről csak egy interjút találtunk, a Népszava október 7-i cikkét. Ez jóval rövidebb, mivel Somlyódy Csaba 2010 előtt fővárosi, 2010 óta kőbányai képviselőként érthetően nem tud felsorolni önkormányzati eredményeket, amikre ráhatása lett volna, így csak a jövőre vonatkozóan fogalmazott meg célokat. Választási programjának leghangsúlyosabb része a kerületi kábítószer-probléma tartós megoldása rendőrségi és szociálpolitikai módszerekkel, bár a megoldási lehetőségeket még ezután kellene szakembereknek kitalálni, amihez az általa vezetendő önkormányzat forrásokat és szervezési hátteret biztosítana. Ezenkívül lakhatási és lakásfelújítási programot, valamint helyi munkahelyteremtő programot is indítana; továbbá felszámolná és tiszta, környezetbarát technológiák bázisává tenné a kőbányai rozsdaövezeteket (lepukkant gyárterületeket).

Somlyódy Csaba választási programjának talán legérdekesebb, eredetinek tűnő eleme, hogy főbb városrészenként „részönkormányzatokat” hozna létre az adott környék meghatározó személyiségei és civil szervezetei segítségével, akik beleszólhatnának a környéket érintő döntésekbe. Az ellenzék felmérései szerint a lakosság a legfontosabb problémának a közbiztonságot tartja. A rendőrséggel közösen ezért létrehozna egy 12 ponton elérhető közrendbiztosi hálózatot. Felélesztené ezzel a körzeti megbízotti rendszert, mert Somylódy szerint sokat jelent, ha a lakosok közelében mindig elérhető egy olyan valaki, akit ismernek, és akiben megbíznak. A 2010 óta regnáló fideszes kőbányai vezetést annyiban kritizálja Somlyódy Csaba, hogy szerinte a jelenlegi polgármester “Kőbánya a legdinamikusabban fejlődő kerület” csak propagandalózung, a kerületi meghatározó fejlesztések túlnyomó része EU-s, kisebb pedig állami beruházásokból készül, és az önkormányzatnak többnyire még a kivitelező kiválasztásába sincsen beleszólása.