Szálló poron is megtapad a koronavírus

Miközben láthatóan kisebb a járműforgalom és a tömegközlekedéssel utazók száma Budapesten, még mindig (viszonylag) sok gyalogos jár-kel az utcán, akár komplett családok, sőt fiatalok csoportjai is – Pongráctelepen is. Pedig nemcsak az egymástól való fizikai távolságtartás be nem tartása növeli a koronavírussal való fertőződés kockázatát, hanem akár a lakásba való bezárkózás is rejt magában meglepő kockázatot. A Levegő Munkacsoport olaszországi kutatásokra hivatkozva arra hívja fel a figyelmet, hogy a vírusok megtapadnak a fűtésből, közlekedésből és egyéb forrásokból származó apró légszennyező részecskék (PM) felületén és így a fertőzésveszély is megnövekszik. Az észak-olaszországi kutatások szerint minél szennyezettebb volt egy terület levegője, annál gyorsabban terjedt a koronavírus. 

A kutatók nem tartják jó ötletnek, hogy a vírustól való félelmünkben teljesen bezárkózunk a szobánkba, mert akkor ott dúsulnak fel a légszennyező anyagok, az esetleg bejutott vírusoktól pedig még növekedhet is a vírusfertőzés vagy más megbetegedések kockázata. Ezért érdemes gyakran rövid időre szellőztetni, azonban elengedhetetlen a légszennyezés drasztikus csökkentése is.

A koronavírus okozta károk csökkentése érdekében mindannyian tehetünk, ha – amellett, hogy betartjuk a Nemzeti Népegészségügyi Központ által ajánlott szabályokat – saját magunk is minden tőlünk telhetőt megteszünk a tisztább levegőért:

  • Ne dohányozzunk!
  • Ha mégis dohányoznánk, ügyeljünk arra, hogy ezt másoktól távol tegyük, hiszen a dohányfüst is közvetítheti a vírust!
  • Minél kevesebbszer használjunk benzines, dízeles járművet!
  • Lehetőleg ne fűtsünk szilárd tüzelőanyaggal!
  • Ha csak szilárd anyaggal tudjuk otthonunkat melegen tartani, csak száraz fával fűtsünk!
  • Semmiképp ne fűtsünk hulladékkal! (A hulladékégetés nemcsak rendkívül egészségkárosító, de jogszabály is tiltja: a szabálysértők 300 ezer forintig terjedő bírsággal sújthatóak – akár naponta is.)
  • A szabadban se égessünk – se avart, se kerti hulladékot, se mást!
  • Tájékoztassunk másokat is a fentiekről!

Forrás: A Levegő Munkacsoport Blogja