Uniós forrásokból a fővárosi és a kőbányai önkormányzat, valamint a BKK kerékpárosbarát fejlesztéseket valósít meg 2021. negyedik negyedévétől. A bringás fejlesztés Kőbánya középső és északkeleti részein fog eredményezni
- új kerékpárutakat,
- új kerékpársávokat és kerékpáros átvezetéseket,
- előretolt kerékpáros felállóhelyeket,
- férőhelyes, fedett B+R kerékpártárolót,
- új forgalomcsillapított területeket,
- új kerékpártámaszokat.
Az új hálózatnak köszönhetően 10-15 perc alatt elérhetőek lesznek a Kőbánya központjában található köz- és oktatási intézmények, üzletek, a közösségi közlekedés megállói, észak-déli irányban pedig könnyebb lesz a kerület átjárhatósága. Ezen túlmenően a kerület zöld övezetei – Óhegy park, Rákos-patak – is elérhetőek lesznek kerékpárral.
A tervekben szereplő biciklis szakaszok összekötik a X. kerületet a szomszédos kerületek már meglévő kerékpáros hálózatával is. Így az Örs vezér téri, a Határ úti vagy a Kőbánya-Kispesti főbb közösségi közlekedési csomópontokba, az ott található bevásárlóközpontokba negyedórán belül, míg a Kálvin térre a Kőbányai út mentén akár 25 perc alatt el lehet majd jutni kerékpárral.
Fontos szempont a beruházás tervezésében, hogy a mindennapi ügyintézés, munkába, óvodába, iskolába járás biciklivel is minden korosztály számára elérhető legyen, illetve az új fejlesztéseknek köszönhetően egyre többen döntsenek a kerékpározás mellett. A tervekben ezért övezeti sebességcsillapítások, gyalog- és kerékpárút kialakítása, kerékpáros átvezetések biztonságos kialakítása, útburkolati jelek felfestése, járdaépítés, egyirányúsítások, kerékpársávok kialakítása szerepel. Az 1,0 Md forint értékű kivitelezés várhatóan 2021 végén kezdődik, és 2022 közepén fejeződik be.
Forrás: Kőbánya.info