Az elmúlt években tavasz első felében voltak a kőbányai lomtalanítások, ezért most szokatlanul sokat kell várunk, talán azért is, mert 2020-ban a koronavírus járvány első hulláma miatt leállt a fővárosi lomtalanítás is, de az FKF Zrt. Kőbányán még befejezte a munkát.
Lényeg a lényeg: Pongráctelepen (és egész Laposdűlőn) idén május 30-án, vasárnap este 18 órától lehet hivatalosan kihelyezni a lomokat, amiket másnap, május 31-én, hétfőn szállít el az FKF Zrt. A szolgáltató kéri, hogy a lomokat a lakóháza előtti, hulladékgyűjtő járműveinkkel jól megközelíthető közterületre helyezzük ki úgy, hogy a gyalogos és autós forgalmat ne akadályozza. Lomtalanítás alkalmával kizárólag a háztartásban feleslegessé vált nagydarabos hulladék (pl. elhasználódott bútorok, ágybetétek, szőnyegek) helyezhető ki a ház elé.
Az FKF a tavalyi lomtalanítás tapasztalatait és az érintett lakosságtól érkezett visszajelzéseket figyelembe véve, egy újdonságot vezet be: az idei évtől a veszélyes hulladék leadására – a megváltozott jogi környezetre is tekintettel – a budapesti hulladékudvarok biztosítanak lehetőséget egész évben.
A hulladékudvarok elérhetőségéről, nyitvatartásáról és az egyes hulladékudvarokban leadható hulladéktípusokról, valamint a leadás feltételeiről kérjük, tájékozódjon ezen a linken.
Közterület-szennyezési szabálysértést követ el az, aki nem a megjelölt időpontban készíti ki a lomokat!
Forrás: FKF Zrt.