Megjelent a Kőbányai Hírek című, önkormányzati havilap júniusi lapszáma, melyből pongráctelepi vonatkozású, vagy mindenkit érdekelhető kőbányai cikkeket szemlézünk.
A mostani lapban nem találtunk kifejezetten Pongráctelephez köthető cikket, csak a környékünkről két közlekedési hírt: a MÁV-telep főutcájára nem lehet majd behajtani a Hungária körútról, hogy ne használják menekülőútnak az autósok dugók idején; valamint D. Kovács Róbert Antal polgármester a Kőbánya-alsó vasúti megálló műemléki védettségű épületének tavaly óta zajló felújításával kapcsolatban hangsúlyozta, hogy itt liftre van szükség az akadálymentesítés érdekében, ezért tárgyal a MÁV vezetésével, a kormányzati szereplőkkel. (Amikor mi érdeklődtünk erről, akkor még az volt a MÁV válasza, hogy most csak kozmetikai ráncfelvarrás jellegű felújítás zajlik, amibe nem fér bele lift, mint fejlesztés, amivel legfeljebb egy átfogó, az egész Liget teret – Mázsa teret érintő átépítés, intermodális közlekedési csomópont kiépítése során foglalkoznának…)
Hirbek Edina, a ZöldEb – Kutyás Érdekvédelmi Egyesület elnöke egyeztetett
Mustó Géza Zoltán alpolgármesterrel, melynek során szóba került a kutyafuttatók ügye, az új kutyaürülék-gyűjtő kukák kihelyezése, a kutyaürülék felszedésére való ösztönző technikák. A legérdekesebb és igen népszerű kezdeményezés az „Én szedem” akció, melynek az a lényege, hogy a gazdik kitűzőt viselnek, mellyel büszkén hirdetik mások számára is példaként, hogy ők bizony felszedik a kutyapiszkot. Hasonlóan jó gyakorlat, hogy ezt a jelvényt a közterület-felügyelők is elismerés gyanánt adhatják, ha becsületes gazdit látnak. Rendkívül fontos, hogy a közteresek és a különféle
hatóságok ne ellenségnek tekintsék a kutyásokat, hanem egyfajta
partnerség alakulhasson ki. Ennek elérésére az egyik lehetséges
eszköz, hogy a közteresek az állatvédelmi szervek képviselőivel közösen „járőrözzenek”. (A ZöldEb honlapján találtunk még egy kimerítően részletes és átfogó cikket a kutyakakiról, ajánljuk elolvasni.)
Egyedülálló sportlétesítmény nyílt a Kőbányai Sörgyár – később a Globus Konzervgyár területén, a Maglódi út 47-ben: egy magtárként használt silóépület belmagasságát kihasználva sportmászótermet alakítottak ki. Magyarországon jelenleg ez az egyetlen olyan létesítmény, ahol a beltéri gyorsmászó út megfelel a nemzetközi szakszövetség előírásainak. A falmászás egyre népszerűbb a világon, nem véletlenül mutatkozik be Tokióban az olimpián. A MAG47-ben mindhárom szakág, a nehézségi mászás, a biztosítás nélküli nehézségi mászás (boulder) és a sportmászás is űzhető.
A fentebb bemutatott sportlétesítménnyel szemben, a Maglódi út túloldalán, a Merkapt Sportközpont bejáratánál működik nemrég óta a Billog Food Truck, különleges kínálattal, mint például bölényburger. A helyszín kissé szokatlan a minőségi gasztronómiához, de a Maglódi út 47-ben a most bemutatott mászóterem mellett három (!) kézműves sörfőzde is működik, alkalmanként rendezvényeket tartva a gyárudvaron, így lehet, hogy egy új gasztronegyed kezd kialakulni errefelé, hasonlóan a Mázsa térnél lévő kínai gasztronegyedhez.
A Kőbányai Képző- és Iparművészek Egyesülete vehette birtokba a Halom utca 37/b épületét, aminek alagsorában működött korábban a Kőbányai Helytörténeti Gyűjtemény. Az egyesület által felújított alkotóház a kerületi művészeknek próbál lehetőséget nyújtani arra, hogy együtt alkossanak, nyissanak a fiatalok felé, és hogy az eddigieknél is szervesebben jelen legyenek a kőbányaiak életében. Az alkotóműhely mellett tárlatokat, filmvetítést, beszélgetéseket, művészetterápiás foglalkozásokat terveznek tartani az épületben.
Végül Pongráctelephez egész közel, a Füzér utca Kolozsvári utca felőli végén, a volt szalámigyár patinás épületében nyílt meg idén a 4K Kőbányai Kortárs Kultúr Központ, ahol többek között ötvös, hulladék műanyagból bútort készítő, gördeszkaépítő, festőművészek, zenészek, szobrász, makettes, kutyafotós bérel magának helyet az alkotáshoz. Ezenkívül eseményeket is szerveznek, a nyár beindulásával például kertmozit a gyárudvaron. Tudomásunk szerint már egy pongráctelepi fiatal iparművész is “beköltözött” a 4K-ba, róla majd egy külön kis cikkel jelentkezünk. Alábbi fotón a Kőbányai Hírek cikke olvasható teljes terjedelmében.
Forrás: Kőbányai Hírek