Pongráctelep a kőbányai fejlesztési tervekben 2.

Cikksorozatunk második részében a Budapest X. kerület Kőbányai Önkormányzat hatályos kerületi építési szabályzatának egybeszerkesztése 40 db BVKSZ alapú kerületi szabályozási tervvel című tervezet második kötetét ismertetjük: ez a Megalapozó munkarész. Ebben az anyagban Kőbánya egyes területeinek régi szabályozási terveinek tervezett megújítását ismertetik. Pongráctelep területe nincs köztük, de a közvetlen környékünkön több területről is szó van: MÁV-telep, volt Északi Járműjavító és az Albertirsai út vidéke.

Az egykori Északi Járműjavító területén a 2021. október 2-től hatályos KŐKÉSZ kivonat tervlapján jól látszik, hogy feltáró utcát terveznek kialakítani a Könyves Kálmán körút felett (át)építendő felüljárótól a vasúti delta mellett haladva a Kőbányai útig – így nem csak a Kőbányai útról jelenleg nyíló két-három üzemi bejáraton (és a villamospályán keresztül) lehet majd megközelíteni a területet. Ennek a tervezett feltáró útnak már neve is van: Fricsay utca, és várhatóan meg is építi az állam a volt Északi Járműjavító területének kulturális negyeddé való átépítése során, mivel már a most is működő Eiffel Műhelyháznak is jól jönne ez a feltáró út, mint ahogy a leendő új Közlekedési Múzeumnak is. (A Fricsay utcanév egyszerre három, egymással rokon karmesterre is utalhat a magyar zenetörténetből, de Fricsay Ferenc karmesternek volt operaházas munkássága, olyannyira, hogy az Eiffel Műhelyházban róla nevezték el az ország legnagyobb méretű és legkorszerűbb, nagyzenekari felvételek készítésére kiválóan alkalmas hangstúdióját.)

Az ipartelep a piros pöttyös vonalakkal három zónára van osztva: a Könyves Kálmán krt. felé eső Vi-2/39 jelű rész a következő években ide költöző Magyar Műszaki Közlekedési Múzeum területe, a középen elhelyezkedő Vi-2/36 jelű rész a Magyar Állami Operaház és Erkel Színház műhelyháza és próbacentruma (Eiffel Műhelyház), míg a Vi-2/38 jelű rész “emelt szintű könnyűzenei képzési központ” néven feltüntetve az anyagban, de ez egyrészt az idén szeptemberben elhunyt Póka Egon által alapított Kőbányai Zenei Stúdió ideköltöztetését jelenti, másrészt a területrész legnagyobb ipari csarnoka, a Forgóvázcsarnok a legfrissebb hírek szerint szintén az Operaházé lesz, raktárrá fogják átépíteni.

Belekattintással nagyítható!

Fontos még a közlekedés kapcsán két részletre kitérni: az új tervek szerint a Kőbányai út északi oldalán külön gyalogosjárdát kell kiépíteni a Könyves Kálmán körúttól a Közlekedési Múzeumnak helyet adó Dízelcsarnok délkeleti sarkáig bezárólag. Ez fontos fejlesztés lesz, mert a Kőbányai út északi oldalán jelenleg csak bicikliút van kiépítve a villamospálya mellett. A másik említésre méltó közlekedésfejlesztési terv a Zách utca meghosszabbítása a Csilla utcai vasúti töltés alatt, egészen a Kőbányai útig, oly módon, hogy legalább 4 méter széles gyalogos összeköttetést kell teremteni, amely a Kőbányai úti villamos üzemszüneti óráiban lezárható. Ez nagyon kényelmes fejlesztés lenne nekünk, pongráctelepi lakosoknak, mivel nagyon lerövidülne a Népliget gyalogos megközelíthetősége, és nem mellesleg az Eiffel Műhelyház és a Közlekedési Múzeum elérése is. Azonban idén egy szóbeli fórumon egy vasúti illetékes irreálisnak nevezte a Zách utca átvezetését a vasút alatt, mivel azon a szakaszon még kb. szintben van a Déli körvasút Keleti pályaudvar felé kanyarodó vágánypárja, ami a Könyves Kálmán körúti felüljáróig emelkedik fel a Csilla utcai vasútvonal magasságára. Ez esetben valószínűleg csak extra plusz költséggel lehetne esetleg egy mélyített aluljárót építeni, ha egyáltalán. Az alábbi Google Maps képernyőfotón enyhe madártávlati nézetben is látszik valamennyire, hogy a piros határvonalak között tervezett közúti aluljáró körülbelül szintben keresztezné a középső vágánypárt, vagy még ez alá is kellene mélyíteni, de ahhoz hosszabb bevezető szakaszokat is kellene építeni, amikre nincs igazán hely egyik oldalon sem.

Kattintással nagyítható!

Az anyag Közúti közlekedésről szóló 8.2. fejezetében leírják, hogy a távlati közlekedési igények kiszolgálására a közúthálózat új elemekkel történő bővítése, minőségi fejlesztése és a szűk keresztmetszetek megszüntetése szükséges. Az úthálózat jelentős része felújításra, átépítésre szorul. A főúthálózat telítődött, ezért a főhálózatba további kör és sugárirányú hálózati elemek bevonása lehet indokolt, azonban nem cél a meglévő úthálózat folyópálya-szakaszainak további kapacitásbővítése.

A főváros településszerkezeti terve a közúthálózat tekintetében a Kőbányát érintő új közúthálózati fejlesztések között tartalmazza a korábbi 31. számú főút fővárosi bevezető szakasza helyett a – Keresztúri út – Albertirsai út
– Salgótarjáni út nyomvonalának összekötését, vagyis közúti (és elvileg külön bicikliút) átvezetést a Kőbánya-teherpályaudvar fölött, a 37-es villamos felüljárója mellett. Ennek kialakítása az anyagi erőforrások miatt szerintünk távlatilag sem túl reális, inkább csak akkor lenne rá (inkább állami, mint fővárosi) pénz, ha Budapest olimpiát rendezne, és a Hungexpo is az egyik versenyhelyszín lenne, vagyis belátható ideig nem kell tartanunk plusz forgalommal járó zaj-, por- és szmog terhelés érdemi növekedésétől a Salgótarjáni utcában.

Ennél valószínűbben megvalósuló fejlesztések lehetnek a tervezett új vasúti megállók Pongráctelep környékén, fontos BKV átszállási kapcsolatokat kialakítva:
– a Pongrác út melletti vasútvonalon a Kerepesi úti felüljárón, ahova áthelyeznék a Pillangó utcai metrómegállót is;
– a Csilla utcai vasútvonalon a MÁV-telep mellett, a Könyves Kálmán körútnál (átszállási lehetőség az 1-es villamosra);
– míg a mai Kőbánya-felső pályaudvar utasmegálló funkcióját áthelyeznék az Élessarokhoz, átépítendő felüljáróra, ami alá kerülne a 3-as villamos megállója.

Cikksorozatunk első része itt olvasható, míg a harmadik, befejező rész itt olvasható.

Forrás: Kőbánya.hu