Felavatták, de januárban nyit majd a MÁV-telepi közösségi ház

Még szeptember elején figyeltünk fel egy kőbányai önkormányzati határozatra, miszerint közösségi házat alakítanak ki a MÁV-telepen is, gyakorlatilag a lakótelepünkön már egészen jól működő Pongrác Közösségi Ház mintájára. Azóta el is készültek a munkával: a MÁV-telep közepén lévő, állomásépület kinézetű épületben (a játszótér mellett), az évek óta zárva lévő szociális bolt helyén alakították ki a …

Continue reading ‘Felavatták, de januárban nyit majd a MÁV-telepi közösségi ház’ »

Közösségi ház lesz a MÁV-telepen is

Véletlenül figyeltünk fel a Kőbányai Önkormányzat 2018. augusztus 30-án hozott határozatára, a MÁV-telepi Közösségi Ház alapításáról. Az itt olvasható előterjesztés és határozat szerint a leendő közösségi ház működtetésével az önkormányzat célja, hogy a MÁV-telepen élő közösség minden tagja megtalálja a számára szükséges szociális, kulturúlis, közösségi szolgáltatásokat. A közösségi ház helyet tud biztosítani olyan vonzó és érdekes …

Continue reading ‘Közösségi ház lesz a MÁV-telepen is’ »