Kedves Látogató!

A Pongráctelep, korabeli nevén „Tomcsányi-Pongrác úti telep” fővárosi beruházásban (állami hitelből) épült fel 1939-1942 között. Az 1873-as egyesítés után Budapesten a népesség rohamos növekedésével nem tudott lépést tartani a magántőkés lakásépítés, ezért a szegényebb rétegek körében állandósuló lakásínségen időről-időre állami és fővárosi lakásépítési programok próbáltak enyhíteni. Az 1929-33-as gazdasági világválság után 1938-ban kezdett el a fővárosi önkormányzat újra nagyobb léptékű kislakásépítési programokban gondolkozni, kifejezetten lakbért fizetni képes munkás-, kisiparos- és kistisztviselő családoknak méltó lakáskörülményeket biztosítandó.

Így szavazott meg a fővárosi önkormányzat 1939 tavaszán egy 3000 kislakásos programot, 20 millió pengős hitelből. A második világháború körülményei között dráguló munkaerőköltségek és anyaghiány közepette az eredeti program csak részlegesen valósult meg, ám a Tomcsányi (mai Salgótarjáni) utca és Pongrác út sarkára tervezett 818 lakásos telepet így is sikerült felépíteni 1939 októberétől 1940 novemberéig. Ráadásul a telepre beköltöztetni tervezett mintegy 4-5 ezer lakos igényeire tervezett közintézményeket is sikerült 1942-ig teljes körűen felépíteni a lakótelep középső sávjában: bölcsőde, óvoda, napközi otthon, elemi iskola, orvosi rendelő, közfürdő, sőt még mozi is létesült (ez utóbbi a mai Csilla u. 10. társasház és a Szolgáltatóház közötti épületben üzemelt 1980-ig).

Az épületeken kívül a közterületeket is gondosan megtervezték is kivitelezték: az utcahálózat kiépítésén kívül parkosítottak, homokozókat és „lubickoló medencéket” létesítettek, valamint több kültéri és beltéri szobrot és egyes lakóházak falán négy nagyméretű művészeti kompozíciót (sgraffitót) elhelyeztek. Végül, de nem utolsó sorban az egész telepet kerítéssel és őrzött kapukkal vették körbe, kissé a mai lakóparkokhoz hasonló módon, az egész telepre kiterjedő gondnoki és csősz szolgálattal.

A 2014-ben 75 éves lakótelep összességében véve a korabeli igényekhez képest szinte teljes körű lakó- és intézményi funkciót kompakt egységben biztosító lakóterület lett, ami a későbbi évtizedek változásai közepette is sokat megőrzött eredeti értékeiből.

A Pongrác Közösségi Ház 2012. októberi megnyitójára elkészült egy fali tablókon a Házban folyamatosan megtekinthető kis helytörténeti kiállítás, amely túlnyomórészt a Pongráctelep építéséről szól, sok korabeli fotóval, alaprajzzal, egyéb témákra is kitérve. Honlapunk „Az Építés története” menüpontjában a címnek megfelelően valóban csak a telep 1939-1942 közötti felépítésre koncentrálnak a külön oldalakon olvasható egyes fejezetek. Az időszak leszűkítésének elsődleges oka, hogy csak a telep építéséről rendelkezünk viszonylag bőséges írott forrásokkal: a Fővárosi Közlönyben az önkormányzati elhatározás és a kivitelezési pályázatok útját lehet nyomon követni, valamint az utókor szerencséjére éppen az 1939-1941 évek fővárosi középítkezéseiről készített részletes beszámolót Halász Árpád fővárosi tisztviselő, az ő évkönyveiből táplálkoztak a korabeli építészeti szaksajtóban megjelent cikkek is. A telep megépítése óta eltelt évtizedekről szinte semmilyen írott forrás nincsen (kivéve az iskolát), ezért a második világháborútól az ezredfordulóig tartó helytörténet még kutatásra vár, amihez szívesen fogadunk bármilyen segítséget, akár személyes visszaemlékezések megírását, telepet mutató régi fotók beküldését is.

Az egyes fejezetek megírásához felhasznált szakirodalom, források:

– Budapest Székesfőváros középítkezések. 1941. A polgármesteri XIII. ügyosztály adataiból összeállította Dr. Halász Árpád.
– Csonka Sándor: Kőbánya közúti közlekedésének története, Budapest 1987.
– Ferkai András: Pest építészete a két világháború között. Budapest, 2001.
– Fővárosi Közlöny 1939-1942. évi számai
– Gyáni Gábor: Az utca és a szalon. A társadalmi térhasználat Budapesten (1870-1940). Budapest, 1998.
– Tér és Forma 1942/11. száma
– Umbrai Laura: A szociális kislakásépítés története Budapesten 1870-1948. Budapest, 2008.

Bánó Soma, 2014. december