Csütörtöktől lehet jelentkezni az Erzsébet-program szociális üdültetési pályázataira.
A szociális üdültetés három célcsoportját a nagycsaládosok (azaz a három- vagy többgyerekesek), a nyugdíjasok és a fogyatékossággal élők alkotják. A három- vagy négyéjszakás turnusokra egy felnőtt részvételi díja ötezer forint, a gyermekeké ennek a fele, 2500 forint, a három éves kornál fiatalabbak pedig ingyen üdülhetnek.
Az Erzsébet-táborok pályázatát a jövő hónapban írják ki. Mindegyik pályázatra csak elektronikus úton lehet jelentkezni, de hétszáznál is több helyen,köztük a kormányablakoknál kérhetnek segítséget az érdeklődők.
A beadást követően várhatóan két héten belül megszületik az értékelés. A költségek önrészét március végéig fizethetik be a nyertesek, márciusban a nyugdíjasok, áprilisban a nagycsaládosok és a fogyatékossággal élők intézhetik szállásfoglalásukat. Idén is előnyt élveznek azok, akik az előző esztendőben nem kaptak támogatást.
A pályázás feltétele nyugdíjasok esetében a legalább 60 éves kor és a legfeljebb 147 ezer forintos nyugdíj, a nagycsaládoknál az, hogy az egy főre eső jövedelem ne érje el a minimálbért (111.000 forintot), a fogyatékossággal élőknél pedig a legalább 18 éves kor és az, hogy az érintett részesüljön fogyatékos támogatásban.
Pályázni előzetes regisztrációt követően a program oldalán, a pályázatok menüben lehet.
Forrás: 10.kerület.ittlakunk.hu