Jelenlegi tudásunk szerint egyetlen olyan pongráctelepi lakos 1956-os áldozat van, aki lakótelepünk területén halt meg, sőt, közvetlenül a lakása előtt állét, amikor lelőtték a szovjet katonák 1956. november 4-én.

Egyben ő az egyetlen női áldozata Pongráctelep 1956-os történelmének: Szabóné Lepedát Veronika, aki abban is “különleges”, hogy egyedül az ő halálának körülményeit sikerült teljeskörűen tisztázni, ráadásul kivételesen nem korabeli források, hanem 60 évvel későúbbi visszaemlékezés (oral history) alapján. Ugyanis 2016-ban az akkor még élő szomszédai, mint közvetlen szemtanúk mesélték el a részleteket, amiről annak idején is írtunk a lakótelepi nyilvánosságban (honlapunkon és a Vagyunk! nyomtatott hírlevél 2016. novemberi számában). Ő az egyik pongráctelepi 1956-os áldozat, aki nevesítve szerepel a Pongrác Közösségi Ház falán lévő emléktáblán, felsorolja az összes magyarországi 1956-os áldozatról készített eddigi legátfogóbb történelmi kiadvány is. (1)

Lepedát Vera fiatal, házas asszonyként lakott a régi I. épület, mai Salgótarjáni utca 63. társasház D lépcsőházában. 1956. november 4-én a szovjet csapatok bevonultak Budapestre, tűzzel-vassal leverni a magyar nemzeti forradalmat. Ezen bevonulás részeként a Pongrác úton is végighajtott egy szovjet katonai járműcsoport, a Mázsa tér felől a Kerepesi út felé. A menetoszlop dübörgése miatt a 24 éves fiatalasszony kíváncsiságból kinézett a lépcsőház ablakából, majd bekopogott a szomszédhoz. Amikor a szomszéd kinyitotta lakása ajtaját, akkor lőttek a szovjet menetoszlopból (valószínűleg egy géppuskával) be a lépcsőházba, egyetlen golyót, de az tragikus módon eltalálta Lepedát Verát, sőt a testén átrepülő töltény végül a szomszédok lakásának túlsó felén állt meg a falban. (2) Valószínűleg veszélyt sejthettek a szovjet katonák a mozgolódást érzékelve a lépcsőházi ablakon keresztül, és ezt a veszélyéerzetet az alapozta meg, hogy a forradalom első szakaszában (október 24-28. között) a belvárosi “pesti srácok” véres utcai harcokban minden lehetséges módon igyekeztek támadni a forradalom leverésére érkező szovjet csapatokat, Pongráctelep keleti szélén pedig pont a régi I. épület D lépcsőháza van a legközelebb a Pongrác úthoz (gyakorlatilag a Salgótarjáni utca – Pongrác út saroknál).

Lepedát Veronika a később kiállított halotti értesítő szerint haslövés miatti máj- és epesérüléstől vérzett el (3), amit a szomszéd is megerősített: a lövéstől előre bukva beesett a szomszéd lakásába, és egyből vérezni kezdett a száján keresztül. Az akkoriban az I. épület A lépcsőházában rendelő körzeti orvos nem tudott segíteni rajta, hanem egy másik szomszéd telefonján hívtak mentőt. A fiatal nőt a mentőautó a Bajcsy-Zsilinszky Kórházba vitte, de a később hazatérő édesanyja már azt mondta a szomszédoknak, hogy lánya még a mentőautóban meghalt. (4) Így tehát Szabó Lajosné Lepedát Veronika hatvan évvel ezelőtt tragikus módon teljesen vétlen, civil áldozata lett a magyar forradalmat leverő, a függetlenné válni akaró, saját sorsáról önállóan, demokratikus módon rendelkezni kívánó Magyarországot megszálló szovjet csapatok katonai brutalitásának.

Az Újköztemető 56-os áldozatoknak fenntartott 18-as parcellájában Lepedát Veronika sírja egy sorban van a kilenc pongráctelepi fiú, fiatalember sírjával, akiknek 1956. november 6-i haláláról következő cikkeinkben fogunk írni.

Források:
(1) Horváth Miklós-Tulipán Éva: In memoriam 1956. Zrínyi Kiadó, 2006. 226. oldal.
(2) Csernák József és felesége visszaemlékezése, 2016.
(3) Horváth Miklós-Tulipán Éva: In memoriam 1956. Zrínyi Kiadó, 2006. 226. oldal.
(4) Csernák József és felesége visszaemlékezése, 2016.