A pongráctelepi koraszülöttotthon udvarán eltemetett csecsemőknél is rejtélyesebb a lakótelepi iskola (ma Pataky Szakgimnázium) előterében, a XVII. épület mögött eltemetett ismeretlen “férfi és gyermek” személye, és hogy haláluk is az 1956-os harcokhoz köthető-e, vagy csak a temetőbe nem tudták elvinni őket a harcok közben. A Budapest Fővárosi Levéltár (BFL) őrzi a mai Pataky középiskola akkori elődjének, a Fővárosi Általános Leányiskola 1957.01.10-i jelentését a X. kerületi tisztiorvos felé, amiben arról írnak, hogy “az 1956. novemberi harcok folytán egy férfit és gyermeket az iskola előterében elhantoltak. A mostani olvadás alkalmával e helyet a víz teljesen ellepte.” Erre hivatkozással kérte az iskola a földi maradványok átszállítását köztemetőbe. (1)

Egyelőre ennyit tudunk róluk, ha bárki emlékezne a nevükre, vagy legalább arra, hogy melyik épületben. lépcsőházban laktak, erről várjuk a visszaemlékezéseket a pongractelep@gmail.com e-mail címen.

Források:
(1) BFL XXIII.210.b.364/1957 (X. ker. területén ideiglenesen elhantoltakról jelentés)

Halottak napján illő megemlékeznünk lakótelepünk legmegrendítőbb 1956-os tragédiájáról, a koraszülöttotthon udvarán eltemetett öt csecsemőről, bár egyelőre nincs konkrét forrás arról, hogy elhalálozásuk közvetlen oksági kapcsolatban volt az éppen zajló forradalom és erőszakos eltiprásának körülményeivel.

Ma már csak idősebb lakótársaink emlékezhetnek rá, hogy a mai Pongrác Idősek Klubja helyén kb. 1980-ig koraszülöttotthon működött, ahol inkubátorokban gondozták a koraszülött babákat, amíg elérték a koruknak megfelelő növekedést és egészségi állapotot, hogy visszaadhassák őket szüleiknek. Még kevésbé “közismert”, hogy a pongráctelepi intézmény volt az első koraszülöttotthon Magyarországon, 1949-es megnyitásával még a Schöpf-Mérei koraszülöttkórházat is megelőzte, majd annak tagintézménye volt.

A Budapest Fővárosi Levéltárban (BFL) van egy kisebb iratanyag a “X. kerület területén ideiglenesen elhantoltakról”, részben kézírásos fecnik, részben gépírásos jelentések Kőbánya különböző részeiről. (1) Köztük van a Schöpf-Mérei Ágoston Kórház Koraszülött osztályának 1957.02.26-i keltezésű jelentése, ami a X. kerületi tisztiorvossal közli “az októberi-novemberi események időtartama alatt [a Salgótarjáni utca 47. címen lévő] kórházunkban elhunyt koraszülött csecsemők névsorát és adatait. Nevezettek intézetünk kertjében vannak eltemetve“.

A jelentés felsorolja a csecsemők nevét, születési dátumát (okt. 23. – nov. 1.), elhalálozási dátumát (nov. 3. – nov. 8.), születési helyét (budapesti kerületek és Gödöllő), szüleik nevét, foglalkozását és lakcímét. Egyéb forrás híján csak annyit állapíthatunk meg ebből a jelentésből, hogy a csecsemők a forradalom napjaiban születtek, és ötük közül négyen a forradalom fegyveres leverésének napjaiban (1956. november 6-10. között) haltak meg a pongráctelepi koraszülöttotthonban. Egyelőre csak feltételezhetjük, hogy tragikus halálukat okozhatta “1956” akár tübbféle módon is, pl. a harcok miatt nem tudták biztosítani a koraszülött ellátás megfelelő körülményeit, esetleg a harcok miatt késve, már eleve túl rossz állapotban hozták be a koraszülött csecsemőket a lakótelepi intézménybe, egyéb ok.

Források:
(1) BFL XXIII.210.b.364/1957 (X. ker. területén ideiglenesen elhantoltakról jelentés)

Pongráctelep 1956-os “hivatalos”, levéltári forrásai túlnyomórészt a politikai rendőrség különböző szerveinek nyomozati és kihallgatási anyagai, amik az elmúlt egy év kutatómunkája során apránként kerülnek elő az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában (ÁBTL). Az egyik ilyen forráscsokor egy olyan esetről szól, aminek során egy pongráctelepi lakost végül tisztáztak a nyomozószervek olyan “ellenforradalmi” gyilkosság gyanúja alól, amiért biztos kivégzést járt a későbbi (koncepciós) perben beazonosított és elítélt elkövetőknek.

1956 október 31-én déltájban az Andrássy úton feltartóztattak egy férfit, akit a ruházata alapján azzal vádoltak, hogy államvédelmi (ÁVH) tiszt, illetve hogy rálőtt egy fiúra, akinek át is lőtte a sapkáját. Tóth Ferenc államvédelmi századost az emberek súlyosan bántalmazták, miközben az Eötvös utcán a Nyugati pályaudvar felé vitték. Az Eötvös utca 25. szám alatt egy nemzetőr egység állomásozott, akik először kivették Tóth Ferencet a tömeg kezéből, és bevitték a parancsnokságukra, ahol kihallgatták. Közben azonban a tömeg teljes lincshangulatba került, vádolni kezdték a nemzetőröket, hogy mentik és bújtatják az ávósokat. Így végül a nemzetőrök kiadták Tóth Ferencet a tömegnek, és a feldühödött emberek halálra verték őt, majd az egyik közeli fára akasztották fel, egy táblával a nyakában, „Így jár minden ávós!” felirattal. (1)

A meglincselt Tóth Ferencről többen több fényképet készítettek, melyekből három fotó a forradalom leverése után eljutott a kommunista megtorlás kezébe, ahol a legfontosabb “bizonyítékok” voltak az 1958-as koncepciós perben Tóth Ferenc felakasztásával megvádolt három ember elítélésében és kivégzésében. Azonban volt egy pongráctelepi gyanúsított is, aki ellen végül nem emeltek vádat.

Kósa János Tibor az 1956-os forradalom után (amiben nem vett részt a vallomása szerint), 1957. januárban hagyta el Magyarországot az osztrák határon keresztül (mert “összeveszett” a feleségével), majd a menekülttáborból Angliába jutott el, de nem bírta a nehéz bányászmunkát, és áprilisban hazatért Magyarországra. (2) 1957. júliusban egy kocsmai lopás miatt előállította a rendőrség, majd a Tóth Ferenc meglincselése ügyében nyomozó BM Politikai Nyomozó Főosztály úgy látta, hogy az egyik fényképen Kósa János lehet a Tóth Ferenc felakasztott holtteste mellett álldogáló “kucsmás férfi”. (3)

Emiatt nyomozni kezdtek Kósa János pongráctelepi környezetében, és a lakótelepi gondnok felesége felismerte Kósa Jánost a megmutatott fotón. De további embereket is megkérdeztek Pongráctelepen és Kósa János munkahelyén, majd végül a nyomozást azzal zárták le, hogy Kósa nem azonos a fényképen látható “kucsmás férfival”, ezért felmentették Kósát a gyilkosság gyanúja alól, és visszaadták a kocsmai lopás ügyében eljáró rendőrségnek. (4)

Tóth Ferenc államvádelmi százados halálát végsősoron “népítélet” okozta, de a forradalom után Tóth Ferenc halála ügyében – vitatható bizonyítékok alapján – elítélték és kivégezték Mayer Antalt, Erős Istvánt és Babér Istvánt. (5)

Források:
(1) A kádári megtorlás perei (Sipos Máté, https://ujkor.hu/ 2025.02.02)
(2) ÁBTL-3.1.5.-O-9630 (Jegyzőkönyv Kósa János kihallgatásáról a győri Hazatelepítési Központban, 1957.04.12)
(3) ÁBTL- 3.1.9.-V-143154/1 (10-51809/57 számú vizsgálati dosszié Mayer Antal és társai ügyében, 1957. július 16)
(4) ÁBTL-1.6.-X.s.-XIII.t.-6.kötet (Jelentés Kósa János ügyében, Budapest, 1957. július 27.)
(5) Eörsi László: “Ellenfehérkönyv” 1956 képei Budapest Főváros Levéltárában, 2006 (19. oldal)

Az 1956. október 23-án kitört forradalmat már másnap hajnaltól megpróbálták leverni a Budapestre benyomuló szovjet csapatok, de a gépesített alakulatokat, tankokat véres harcokban állították meg a forradalmi felkelők október 24-28. között. Még nem tisztázott, de feltehetően ebben az időszakban történt az egyetlen dokumentált harci cselekmény, ha nem is Pongráctelepen, de a tőszomszédságában: tank ágyújának belövése érte a Zách utcai gáztartályt. Hogy miért, arról semmit nem tudunk, talán véletlen találat volt, mert nincs tudomásunk arról, hogy bárki is harcolt volna a gáztartály körül, ellenben a Zách utcában fegyvereket osztogattak a laktanyákból a felkelőknek. (1)

A gáztartályt érő lövésről korabeli írásos forrást még nem találtunk, de az akkoriban a Pongrác út 17-ben lakó, ám Pongráctelepen is járatos Jajesnica Róbert két fényképet is készített a gáztartály oldalán tátongó lyukból lángoló gázfáklyáról. (2) Pongráctelep (és a MÁV-telep) óriási szerencséjére a Fővárosi Gázművek legnagyobb gáztartója nem robbant fel, hanem a tanklövés ütötte lyukon keresztül napokon át égett a gáz, amíg el nem fogyott a városi gáz. Bár a gáztartály 100 méterre volt (1913-1989 között) a mai Gyöngyike utcától, a régi XX. épület, ma Csilla utca 2. társasház egyik volt lakója élénken emlékszik, hogy az ablakon keresztül a gázfáklyától felmelegített levegő áramlott be a lakásba. (3)

Jajesnica Róbert két fotója Eörsi László könyvéből:

A nagy hőhatásra közvetett bizonyíték, hogy a gáztartály (szabatosan gáztartó) fémszerkezete olyan súlyos károkat szenvedett, hogy a forradalom leverése után hetekig tartott a helyreállítás, és ezzel a gázszolgáltatás visszaállítása. Pár korabeli Népszabadság cikk említi az éppen zajló helyreállítási munkákat, szemérmesen elhallgatva, hogy mitől rongálódott meg. (4) Végül valamikor 1957. januárban fejezték be a Tomcsányi úti gáztartó kijavítását. (A Salgótarjáni utcát 1953-ban nevezték át a korábbi Tomcsányi utcáról, de még évekig a régi utcanéven hivatkoztak a Főgáz-telephelyre.) (5)

A Google Maps alábbi űrfelvételén ma is látható az 1913-1989 között létezett, hajdan kör alaprajzú gáztartó egykori helye, és Jajesnica Róbert második fényképe alapján még a tankbelövés helyét, és a fotós fotózás közbeni helyzetét is jó közelítéssel be tudtuk rajzolni a mai térképen.

Források:
(1) ÁBTL-3.1.5.-O-16865 (Lakatos Lajos kihallgatási jegyzőkönyve, 1958.05.16)
(2) Eörsi László: Kőbánya 1956 – Fegyveres ellenállás a X. kerületben. Budapest, 2016. 47-48. oldal.
(3) Csöllei Ferenc közlése
(4) A Gázszolgáltató Vállalat tájékoztatója (Népszabadság, 1957.11.29 (1. évfolyam, 20. szám) 3. oldal)
(5) Ezt ígérik: megjavul a gázszolgáltatás (Esti Hírlap, 1957. január 10. (2. évfolyam, 7. szám) 1. oldal)

Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárából (ÁBTL) több olyan irat került elő, ami arról tesz említést, hogy lőfegyverrel felszerelkezett fiatalok “mászkáltak” Pongráctelepen. Ezek általában csak lakossági említések a (politikai) rendőrség ügynökei felé, hetekkel-hónapokkal a forradalom leverése után, néha konkrét név helyett csak becenéven említve egy-egy pongráctelepi lakost.

De volt olyan 1956-os menekült, akit hazatérése után, 1958.05.16-án hallgattak ki, és saját magáról számolt be, mint Pongráctelepen járkáló fegyveresről. Lakatos Lajos, 18 éves gyári munkás a mai trolibuszgarázs helyén volt Auguszta-telepen lakott, de 1956 október 27-én már nem engedték dolgozni, és a mai Aréna Mall helyén volt gumigyárból hazagyalogolva látta, hogy a Zách utcában (valamelyik) “laktanya melletti kerítés ki volt dűlve, és ott egy szakállas, 55-60 év körüli férfi fegyvereket osztogatott“. Ő is kapott egy dobtáras géppisztolyt, amivel a pongráctelepi “új házak” között járkált órákig.

Vallomása szerint “ekkor már többeknek is volt fegyvere, akikhez én csatlakoztam, és a célunk az volt, hogy a Pongrácz telepre a tankok ne jöjjenek be és nehogy a házakat szétlőjjék. Ez a csoport, amelyikhez csatlakoztam, kb. 15-20 fő volt, akinél mindegyiknél különböző fegyverek voltak /puska, légpuska, géppisztoly/.” Név szerint Bodzsár Gyula pongráctelepi lakost tudta megnevezni, a csoport többi tagjára úgy emlékezett, hogy szintén Pongráctelepen, valamint a MÁV-telepen laktak. Fontos említése, hogy “ezalatt az időszak alatt még a házak között járkáltunk, két vagy három ízben jöttek arra szovjet tankok, ekkor mi elbújtunk, a csoportból senki nem lőtt rájuk, mert féltünk attól, hogy szétlövik a házakat. Emlékezetem szerint az egy csoportban lévők közül többen katonák voltak. Ezután Bodzsár Gyulával elmentünk a Horog utcába, a három szögbe [a Csilla utcai vasúti deltába] és a nálunk lévő géppisztolyokat eldugtuk téglák közé a domboldalon.“

Lakatos Lajos jegyzőkönyvezett 1958-as vallomása az egyetlen forrás eddig, ami szovjet katonai csapatok pongráctelepi mozgásáról írnak az 1956-os forradalom első szakaszában (október 24-28. között), amikor a vidékről a fővárosba bevonuló szovjet páncélosalakulatok menetből próbálták leverni a forradalmat, de a belvárosban a “pesti srácok” kemény ellenállásába ütköztek. Arról Lakatos Lajos sem beszélt, és semmilyen más említés sincs, hogy Pongráctelepen ténylegesen történt volna harci tevékenység, bár a Zách utcai gáztartály belövése mégis érkezhetett lakótelepünkről vagy, közvetlen szomszédságából is.

Források:
(1) ÁBTL-3.1.5.-O-16865 (Lakatos Lajos jegyzőkönyv, 1956.05.16)

Az 1956-os forradalmat a fővárosi és vidéki egyetemi-főiskolás diákok robbantották ki. Ennek előzményei voltak előbb a Petőfi Kör néven tavasztól (még pártállami keretek között) szervezett egyetemi vitafórumok, ahol az osztályalapon erősen megszűrt, zömében munkás és paraszti származású fiatalok, valamint a kádergyerekek egyre több bírálatot és követelést fogalmaztak meg. A kollégiumi gyűlések és évfolyam-találkozók témái az ehetetlen káposztás kockától a túlterheltségen keresztül a népgazdasági tervezés általános hibáiig terjedtek. Szeged diáksága 1956. október 16-án megalakította a pártállamtól független ifjúsági szervezetét, a Magyar Főiskolások és Egyetemisták Szövetségét, a MEFESZ-t, melynek október 20-i szegedi nagygyűlésén olyan programot fogalmaztak meg, amely olyan politikai követeléseket is tartalmazott, mint a halálbüntetés eltörlése a politikai perekben, a tájékoztatás (a sajtó) szabadsága vagy az egyetemi autonómia. A radikalizálódásban nagy szerepe volt a lengyel eseményeknek és a pesti híreknek is. (1)

A Budapesti Műszaki Egyetem (BME) és az Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem (ÉKME) közös kollégiumában épületében október 19-én forró hangulatú gyűlést tartottak, amelynek 15 pontos követelései miatt a pártállami vezetésű DISZ (Dolgozók Ifjúsági Szervezete) október 22-re egyetemi nagygyűlést hívott össze. Itt már a diáksérelmek helyét teljesen átvették az országos politikai követelések, mint a szovjet katonaság kivonása Magyarországról, a kommunista állampárt MDP teljes újraszervezése demokratikus választások útján, Nagy Imre-kormány alakuljon, de az összes sztálinista vezetőt váltsák le azonnal, általános, egyenlő és titkos választások több párt részvételével, új nemzetgyűlés megválasztása céljából, sztrájkjog visszaállítása stb. (2)

Így alakultak ki október 22-én a műegyetemi MEFESZ követelései (10, 14, 16 pontos változatok is ismeretesek), amelyek majd a másnapi tüntetés és a kirobbanó forradalom programjának szolgáltak alapul. Az egyetemisták nem elégedtek meg ugyanis politikai követeléseik megszövegezésével, és mert aznap a Rádió nem volt hajlandó leadni őket csonkítatlanul, röplapok és falragaszok jelentek meg az utcákon és másnapra, október 23-ára szolidaritási tüntetést szerveztek. (3)

A műegyetmisták 16 pontja. Forrás: Wikipédia

Október 23-án spontán tömegtüntetéssel és a Rádió ostromával kitört a forradalom, majd a következő napokban még folytak szórólapterjesztések. Arról jelenleg nincs tudomásunk, hogy a 16 pontot megfogalmazó műegyetemi gyűlésen résztvevő diákjok között volt-e Pongráctelepen lakó is, de az ÁBTL-ből előkerült Fejes Sándor (Füzér utcai lakos) rendőrségi vallomása, amiben beszélt arról, hogy október 25-én a belvárosban találkozott egy gépkocsis társasággal, köztük egy “Cuni” becenevű és egy Kati nevű, Pongrác út 9. alatt lakó ismerősökkel, akik a műegyetemi 16 pontot tartalmazó röpcédulákat dobáltak az autóból menet közben mindenfelé. Amikor kifogytak a szóróanyagból, a kőbányai Zalka Máté térre (ma Liget tér) mentek felvenni egy újabb ismerőst (Tóth Pál), majd a XIII. kerületbe autóztak, ahol átszálltak egy TEFU teherautóra, amivel a Szikra Nyomdához hajtottak, de már ott is elfogytak a röplapok. Ezután kimentek Szentendrére egy laktanyáig, de ott meg a kiosztható fegyverek fogytak el, ezért visszaautóztak Budapestre, ahol (a VI. kerületben) a pongráctelepi lányok végül leszálltak a teherautóról, és az ő 56-os történetük itt ér véget a jelenlegi ismereteink szerint.

Források:
(1) Emberijogi Kalendárium – 1956. október 22.
(2) Magyar Elektronikus Könyvtár (MEK OSZK)
(3) Emberijogi Kalendárium – 1956. október 22
(4) ÁBTL 3.1.5. O-16797/8 (Pataki Béla dosszié, Jegyzőkönyv Fejes Sándor kihallgatásáról, 1960.02.16)

2006-ban jelent meg Horváth Miklós és Tulipán Éva kutatók “In memoriam 1956” című kötete, amelyben az 1956-os harcok miatt meghalt magyar embereket, mint áldozatokat írták össze, vidéki és fővárosi levéltári kutatások alapján, tekintet nélkül arra, hogy ki melyik oldalon harcolt, vagy egyáltalán harcolt-e, vagy csak civilként rosszkor, rossz helyen tartózkodva kapott halálos lövést. Ebben az országos történelmi veszteséglistában rögzítették nem csak az elhalálozás idejét és helyét, de az áldozat lakcímét és anyakönyvi adatait is (ez nem mindig volt sikeresen megállapítható).

Így találhatunk ezen a listán az emléktáblán felsorolt pongráctelepi áldozatokon kívül még két halottat, az egyikükről a lakcímén kívül semmit nem tudni, a másikuk pedig Papp Bertalan János Pongrác út 9. cím alatti lakos, aki a lista adatai szerint 1956. október 24-én halt meg, a halál oka jobboldali roncsolt szájsérülés, fejlövés, a haláleset helyszíne a VIII. kerületi Gyulai Pál utca 2. Születési ideje (1902.07.31) alapján 54 éves korában halt meg. (1)

Papp Bertalan János halálának körülményeiről semmi közelebbit nem tudunk, de a fejlövés, a halálozás belvárosi címe és a dátum együtt teret adnak a következtetésnek. A VIII. kerületi Gyulai Pál utca 2. a Rókus kórház címe, így lehetséges, hogy ide hozták be súlyos sebesültként a közeli Rádió ostromának október 23. estétől 24-e hajnalig tartó harcaiból, de akár közvetlenül itt, a Rákóczi út – Gyulai Pál utca sarkánál is kaphatta a halálos lövést az október 24-én hajnalban Budapestre a főutakon bevonuló szovjet csapatoktól. Egy 1959-es ügynökjelentés említi, hogy egy korábbi ismerőse szerint mint ellenforradalmár esett el. (2)

Viszont az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában (ÁBTL) előkerültek olyan iratok Papp Bertalan János (az ÁBTL iratokban Papp Koleszár Bertalan) 1956 előtti életéről, amik önmagukban is érdekesek, és az ebből kirajzolódó kép valamennyire predesztinálhatta is az 1956. október 24-i halálát.

Jelenlegi ismereteink szerint Papp (Koleszár) Bertalan János az egyetlen pongráctelepi lakos, akiről a Horthy-korszak és a Rákosi-korszak titkosrendőrsége is jelentéseket készített, sajátosan ellentétes előjellel.

A magyar politikai rendőrség a Miskolcon érettségizett Papp Koleszár Bertalant már az 1920-as években nyilvántartásba vette, mert titkos baloldali összejöveteleket szervezett és szélsőséges marxista könyveket és sajtótermékeket találtak a miskolci lakásában tartott kutatás során. 1933-ban költözött Budapestre, de a különböző jelentésekben, vallomásokban visszatérő elem, hogy általában nem volt munkája, így az 1930-as években a mai troligarázs helyén volt barakklakásos nyomortelepen, az Aguszta-telepen lakott.

A budapesti rendőrség 1940 nyarán kapott lakossági bejelentést “Koleszár alias Papp Bertalan” (akkor még) Auguszta-telepi lakosról, hogy mások előtt „állandóan azt hangoztatta, hogy nemsokára bejönnek az oroszok, itt is bolsevista rendszer lesz és akkor jaj azoknak, akik a bolsevizmus ellen a múltban vétettek. A többi között azt mondta, hogy a szovjetcsapatok Románián át már útban vannak Magyarország felé és akkor neki olyan hatalma lesz, hogy mindenkivel „elbánik”. Papp /Koleszár/ Bertalan nap-nap után megismétli fenyegetéseit és azokat a híreket, hogy a közeljövőben Magyarország beolvad a Szovjetunióba.” (2) Tekintettel arra, hogy Magyarország csak 1941-ben lépett be a második világháborúba a Szovjetunió ellen, ez az 1940-es viselkedés elég sajátos volt Papp Koleszár Bertalan részéről. Végül eljárás indult ellene “az állam és társadalom törvényes rendjének erőszakos felforgatására irányuló izgatás miatt”, 4 hónap fogházat kapott érte 1941-ben, amiről még a korabeli sajtó is beszámolt. (3)

Később, 1943-ban, vagyis a második világháború közepén a budapesti politikai rendőrség leleplezett egy trockista társaságot, akik kirándulásokat és beszélgetéseket szerveztek, ahol Papp Koleszár Bertalan értelmezte a többieknek a marxista írásokat és a sajtóhíreket. Ekkor már Papp Bertalan pongráctelepi lakos volt, de albérletben lakott a feleségével, és továbbra sem dolgozott sehol, hanem a trockista csoport tagjainak szerény tagdíjait magára költötte. (4)

1945-ben már a világháború után, a kommunista irányítású rendőrség hallgatta ki, akkor állítása szerint 1944. májusban a nácik a mauthauseni koncentrációs táborba szállítják, ott ismerkedett meg Peyer Károllyal és más szociáldemokrata pártvezetőkkel, akiket nácibarátnak, antiszemitának sározott be. (6)
Annyi bizonyos, hogy Papp Koleszár Bertalant valóban elhurcolták Mauthausenbe, ahol akár kapcsolatba is kerülhetett a félévvel később odakerült Peyer Károllyal. (7)

Ezután, 1951-ben már a Rákosi-korszak politikai rendőrsége készített környezettanulmányt Papp Koleszár Bertalanról, aki nem dolgozik, feleségének segít a háztartásban. Lakókörnyezetében anyagias, karrierista egyénnek ismerik, szomszédai félnek tőle, mert SZDP idején elhurcoltatással fenyegetőzött, mindenkit ledorongolt, aki érdeklődött, miért nem dolgozik. ÁVH is kérdezősködött már róla, de senki nem mert mondani róla semmit. Hangoskodó, dicsekszik az amerikai barátaival, akiktől rendszeresen csomagot kap, de Kanadából is érkeznek számára küldemények. (8)

1951-1956 közötti időszakból nem kerültek elő állambiztonsági vagy egyéb iratok Papp Koleszár Bertalanról, de a fenti jelentések ismeretében ha nem is feltétlenül várható, de érthető volt, hogy mit keresett 1956. október 24-én a VIII. kerületben. Ha résztvett az első harcokban is, akkor jelenlegi ismereteink szerint ő az egyetlen pongráctelepi lakos, aki közvetlen forradalmi részvétele miatt lett 1956-os áldozat.

Források:
(1) Horváth Miklós-Tulipán Éva: In memoriam 1956. Zrínyi Kiadó, 2006. 201. oldal.
(2) ÁBTL 315. O-14823 („Baranyai” ügynök jelentése, 1959.05.26)
(3) ÁBTL 316 P-675 (Fehér Pálné és társai dosszié)
(4) Esti Kurir, 1941.05.03, 4. oldal
(5) ÁBTL 3.1.6. P-1978 (Martonossy Mihály dosszié, 1943.11.19, Presser István vallomása)
(6) ÁBTL 4.1. A-422 (Papp Koleszár Bertalan kihallgatása, 1945.11.10)
(7) https://collections.arolsen-archives.org/en/archive/1-1-26-3_01012603-157-227 Fogolyszám: 66187
Häftlings-Personal-Karte (Fogoly személyi karton)
(8) ÁBTL 316 P-284 (Papp Koleszár Bertalan, környezettanulmány, 1951.03.12)