Budapest lakossága a kiegyezéstől rohamos mértékben nőtt (1869: 280 ezer, 1920: 930 ezer lakos), azonban az 1870 után magántőkéből felfutó építkezések ellenére alig javult valamit a néptömegek lakáshelyzete. A XX. század elejére egyre súlyosabbá váló lakáshiány miatt a főváros és az állam lakásépítő akciókat kezdeményezett, 1914-ig mintegy tízezer bérlakást felépítve, túlnyomórészt telepszerűen kialakítva, kifejezetten a munkásságnak kiadva. Ezen lakások kétharmadát még a főváros finanszírozta, azonban az első világháború és azt követő gazdasági válság a főváros anyagi lehetőségeit teljesen elapasztotta, miközben Budapestet elárasztották a trianoni menekültek, akiket a vagonokból eleinte csak barakktelepekre tudtak beköltöztetni (Mária Valéria, Auguszta-telep, stb.), amik nyomortelepként működtek. A lakásínséget súlyosbította a lakbérek befagyasztása, ami minimálisra csökkentette a magántőke lakásépítő kedvét.
Ezért az 1920-as években csak az állami szükséglakás építés volt számottevő, ennek keretében épült fel többek között a Pongrác út 17. sz. alatti lakótelep, vegyesen kétemeletes bérházakkal és családi házakkal. Az 1929-es gazdasági válság elnyúlása aztán az 1930-as években megint visszafogta a lakásépítést. A főváros csak 1938-39-ben kezdett el újra, egyelőre kisebb léptékben kislakásokat építeni. Közben a 197/1937. számú közgyűlési határozattal 3000 „olcsóbérű” kislakás építését irányozta elő, javarészt OTI és MABI kölcsönből (Országos Társadalombiztosító Intézet, Magánalkalmazottak Biztosító Intézete), valamint ingatlanadó mentességet igényelve az államtól. A bürokrácia malmai kezdetben lassan őröltek és csak 1939 tavaszán kezdtek felgyorsulni az események.
A 3000 kislakásos tervet koordináló dr. Beliczay Imre tanácsnok 68.806/1939—VI. p m . sz. közgyűlési előterjesztésében részletesen leírja a finanszírozási folyamatot, melynek során a főváros először a pénzügyminisztériumhoz fordult hitel és ingatlanadó mentesség biztosítása tárgyában. A pénzügyminisztérium vonakodása miatt ezután a főváros a belügyminisztériumhoz intézett felterjesztést, ami végül eredménnyel járt, és sikerült hitelszerződést kötni az OTI-val, 1939-1941 között öt részletben folyósítandó, összesen 20 millió aranypengő hitelről, 40 évi futamidőre, 4%-os kamattal; és sikerült a 40 éves házadómentességet is megszerezni az államtól.
A tervezett kislakásos telepek helyét túlnyomórészt a korabeli Budapest külső kerületeiben (IX-XIV.) jelölték ki, ezek közül Kőbányára, a Pongrác út és Tomcsányi (ma Salgótarjáni) utca sarkán lévő fővárosi tulajdonú, 38911 helyrajzi számú telekre tervezték a legtöbb, 818 lakást.
A konkrét lakástervekről és a leendő lakásbérlőkről a továbbiakban idézzük fel dr. Beliczay Imre tanácsos szavait az említett előterjesztésből.
„A házak az 1938., 1939. években elkészült kislakásokkal általában azonos szerkezettel és kivitelben készülnének, vagyis általában betonalapon, égetett agyag-, illetve mészhomoktégla falak, téglahomlokzat, vasgerendák között üreges tégla, vagy téglabetétes vasbetonfödémek, fafedélszéken palafödéssel, egyszerű, vésett asztalosmunkával stb.
Miután a kislakásépítő akciónál elsősorban családvédelmi szempontokat kívánok kielégíteni, arra törekedtem, hogy a főváros megterhelése nélkül, a lehető legolcsóbb bérű és megfelelő beosztású kislakások létesüljenek. A megfelelő lakástípus kijelöléséhez terveket dolgoztattam ki. Alapelvül szabtam meg, hogy minél alacsonyabb építési költséggel, minél nagyobb lakható alapterületet és a nemenkénti elkülönítés lehetőségét kell biztosítani. (Ehhez 3 lakható helyiség és legalább 4 ágy felállításának lehetősége kell.)
Miután a tapasztalat szerint a munkáscsaládok különösen a hidegebb idő beálltával a legtöbbet a konyhát használják, ezt a helyiséget nagyra méreteztettem, és a legkisebbre csökkentettem a ki nem használható előszoba területét. A fenti követelményeknek megfelelő lakástípusoknál a lakás összes alapterülete 37-38f m2, amiből a lakókonyha 16 m2, a két hálóhelyiség összesen 17-18 m2, az előszoba és a W.C. területe kb. 4 m2-t foglal el. Ezen lakókonyhás, két hálófülkés lakás építési költsége közművek nélkül kb. 5000 pengő. A két hálóhelyiség külön-külön a lakókonyhából nyílik. Ezen lakástípus mellett nagyobb, kb. 47 m2 alapterületű kétszobás lakás is épülne, kb. 6300 pengős költséggel. A 3000 lakás közül kb. 2500 lakókonyhás, két hálófülkés, 500 pedig a 2 szobás-konyhás típusban létesülne. A lakásokhoz általában tüzelőszerpince, közös szárítópadlások, mosókonyhák, fürdőszobák (10-20 lakásra egy-egy), valamint a kötelező légoltalmi óvóhelyek tartoznak; ezeknek költségei a fent megadott lakásonkinti építési költségekben benne foglaltatnak.
Miután a felépülő 3000 kislakás kiutalásánál a családvédelmi szempontokat fokozott mértékben kívánom érvényre juttatni, a létesülő kislakásokat elsősorban bérfizetőképes gyermekes családoknak kellene bérbe adni és egyenlő feltételek mellett a többgyermekes családokat előnyben részesíteni.”
Maga az építkezés 1939 októberében kezdődött. A kor középítkezéseit nyílt versenytárgyalásokon keresztül valósították meg magánvállalkozók. Ennek megfelelően 1939. szeptembertől a budapesti polgármester sorozatban jelentette meg a Fővárosi Közlönyben az építkezés egyes fázisaira kiírt versenytárgyalási hirdetményeket. Ezek szövegezése szabványszerűen azonos, általában csak az 1. pontjukban vannak eltérések, ahol megnevezik a konkrét munkát. Jellemző a Kis-Pongrác telep megnevezésének korabeli bizonytalanságára, hogy a Fővárosi Közlönyben közölt hirdetményekben, közgyűlési jegyzőkönyvekben, előterjesztésekben hol „Tomcsányi- és Pongrác út sarkán lévő”, hol csak Tomcsányi utca, hol csak Pongrác út behatárolással említik az „olcsóbérű kislakásos épületeket” vagy telepet.
Az eredeti tervek szerint már 1940 májusában befejezték volna az építkezést, azonban az Európában zajló világháború az akkor még semleges Magyarországon is éreztette hatását egyre nehezülő anyagbeszerzés és súlyosbodó munkaerőhiány formájában. Így a tervezett befejezés fokozatosan csúszott el 1940. novemberre, ekkorra készült el mind a 20 lakóépület.
A telep két hosszanti oldalán sávos elrendezésben álló 18, és két merőleges tengelyű bérház hatféle típus szerint valósult meg. A bérházak mindegyike háromemeletes, magas tetős épület, szerény, takarékos architektúrával, nyerstégla és vakolt felületek váltogatásával. Valamennyi lakás zárt lépcsőházból nyílik, többségük lakókonyhás-hálófülkés, kisebb részük 2 szobás, fürdőszoba nélkül. A házak felmenő falai részben mészhomok-, részben égetett agyagtéglából készültek, a födémek vasbeton gerendák között béléstestes megoldásúak, a tetőfedés rozsdabarna eternitpala.
A hat féle épülettípust elismert építészmérnökök tervezték, az alábbi felsorolásban zárójelben jelezzük a korabeli, 1-20-ig terjedő házszámozást is. Maga a lakótelep felépülte után egységesen a Pongrác út 9. sz. alatt szerepelt, ezen belül voltak az 1-20-ig számozott házak, és az a,b,c,d betűvel jelölt lépcsőházak. Érdekesség, hogy a lakásokat nem (lépcső)házanként, hanem az egész telepen egységes rendszerben számozták, az 1. épületben kezdve az 1. lakástól a 20. épületben lévő 818. lakásig. Míg a házszámozást az 1960-as években teljesen átszervezték (a lakóházak számozását a Salgótarjáni és Csilla utcára kiosztva), a lakásszámok mai napig megmaradtak 1-től 818-ig, sok helyen még a lépcsőházi kapuknál a falon is láthatóan (pl. „739-754”).
Az 1. sz. típusból két db épületet Kollár Gyula, (1. és 11. épületek)
a 2. sz. típusból hat db épületet Krassói Virgil, (3-5. és 13-15. épületek)
a 2/b sz. típusból négy db épületet Virágh Pál, (2., 6., 12. és 16. épületek)
a 3/a sz. típusból három db épületet Benedek Frigyes, (8-10. épületek)
a 3/b sz. típusból három db. épületet Dümmerling Ödön, (18-20. épületek)
a 4. sz. típusból két db épületet Puskás Károly tervezett. (7. és 17. épületek)
A húsz lakóépületben lévő összesen 818 lakáson kívül az 1. és 11. épületben 5-5 üzlethelyiséget is kialakítottak, ezekben posta, fodrászat, szatócsbolt, községi élelmiszerbolt, lóhúsbolt, trafik, tejcsarnok, kocsma stb. kapott helyet.