Már karácsony előtt átadták az időseknek azokat az ajándékokat, amelyeket dr. György István adományozott a X. és XIX. kerületben található idősellátó intézmények számára.
Az ajándékokat a december elején megtartott Adjunk a húroknak…és a rászorulóknak is! elnevezésű gitárkoncert bevételéből vásárolta a képviselő; az esten több mint 2,5 millió forint gyűlt össze magánszemélyek és cégek adományaiból. A koncertet megelőzően az intézmények összeállították a kívánságlistájukat, az adományok magas összegének köszönhetően az azokon szereplő tételek mindegyikét sikerült megvásárolni.
A kispesti József Attila utcában egymás mellett két intézmény található, ide az otthon vezetése által összeállított kívánságlista alapján egy-egy hőterápiás masszázsfotelt adományozott a képviselő. A kért TV-foteleket januárban kapja meg az idősotthon. A kőbányai Szivárvány Idősek Otthona és az Együtt Egymásért Idősek Klubja szintén egy-egy masszázsfotelt kapott. Ide még ápolási ágyat és felfekvés elleni gyógyászati matracot is vásárol januárban a képviselő a fekvő ellátottak részére. Utóbbi adományokkal egy teljes betegszoba kialakítására nyílik lehetőség.
A többi intézmény – a Borostyán Idősek Klubja, a Pongrác Idősek Klubja, az Őszirózsa Idősek Klubja és a Halom utcai Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthona – lakói számára háztartási gépeket (pl. hűtőszekrény, mosógép, mikrohullámú sütő, kávéfőző), elektronikai eszközöket (pl. televízió, DVD és CD lejátszó) és vérnyomásmérőket adott át a képviselő.
Forrás: Megajándékozták az időseket