Már évek óta hagyományos kőbányai program május elsején a Halmajális, halászléfőző versennyel, virtusvetélkedővel, színpadi műsorokkal, vurstlival. Idén két pongráctelepi csapat is indult a főzőversenyen a kétfős Pongi, valamint a Horgász Pongrác népes csapata, a Pongrác Közösségi Klub és a Pongrác Közösségi Ház tagjaiból verbuválódva. A versenyhez kapott tűzifával és két kiló hallal és természetesen a saját hozzávalókkal gazdálkodva főzőcskézett egymás mellett 20-30, túlnyomórészt kőbányai csapat. A Horgász Pongrác tekintettel tagjainak eltérő ízlésére még slambucot is főzött külön bográcsban, amely ugyancsak finomra sikeredett. A versenyszakácsokat, Benkő Lászlót és Straub Dezsőt is sorai közt tudó zsűri végül más csapatokkal egyetemben “megosztott” harmadik helyezést adott a pongráctelepi csapatoknak. Az ebédidőre elkészült halászlé és slambuc hamar el is fogyott, így a Horgász Pongrác csapata teljes elégedettséggel zárta a főzőversenyt…
A Horgász Pongrác főzéséről készült fotógaléria megtekinthető itt.