Végre, ma eltakarították a Kőkert Kft. munkásai a július 8-i nagy viharban leszakadt és a kutyafuttató elé halmozott ágakat, lombokat. De nem csak ez az örömteli változás történt, hanem a hét folyamán a Kőkert Kft. bővítette a kutyafuttatót a Zách utcáig.
A kőbányai önkormányzat már tavaly tervezte, idén pedig megbízta a Kőkert Kft.-t a Csilla utca-Gyöngyike utca sarkán lévő kutyafuttató bővítésével. Az eddigi kisebb, körbekerített rész megmaradt, ide egy új padot helyeztek ki, maga a bővítés pedig a vasúti töltés és a gázgyári telek hátsó kerítése közötti, utca széles sávot érintette, teljes hosszában, a Zách utcáig. (Egyébként ez a sáv egyes térképek és a telekrajzok szerint hivatalosan a Csilla utca folytatása, jóllehet, sosem volt kiépítve, hanem mindig is afféle senki földje volt.)
Mint az augusztus Kőbányai Hírek is megírta, a Kőkert Kft. elbontotta a Mádi utca – Tavas utca sarkán volt kutyafuttató kerítéselemeit (indoklásról nem adtak hírt), és ezen kerítéselemek felhasználásával elzárták a “zöldsáv” Zách utcai végét a töltéstől a gázgyári kerítésig, bár van rajta egy nyitható ajtó. Ezenkívül a Pongráctelep felőli fertályon, a (most már) “kis” kutyafuttató és a töltés között is kerítést húztak fel, míg a kis kutyafuttató és a gázgyári kerítés között szabad maradt a járás. A Gyöngyike utcától a Zách utcáig lenyírták a füvet és lekaszálták, kivágták a gazt, ezentúl a Kőkert Kft. elvileg rendszeresen fogja itt is nyírni a füvet. A Zách utca felé eső részen, ahol a kábeleket szokták égetni, már alig van szemét, de egy frissnek tűnő matrac és a vasúti töltésre felvezető keskeny lépcsőn látható hulladék azt sejteti, hogy sajnos továbbra is fognak még idejárni drogosok és kábelégetők…
Összességében véve jóval rendezettebbé vált a “senki földje”, de lehet még mit javítani és fejleszteni rajta, pl. a kábelégetős részt befüvesíteni, vagy kutya játékokat (ügyességi pályát) kihelyezni; jövő héten megkérdezzük a Kőkert Kft.-t, várható-e még valamilyen munka itt. És természetesen a kutyasétáltatók gondosabb hozzáállása is fontos, pl. hogy ne hagyjanak üres sörös dobozt a pad alatt…