Jövőre több mint 1,5 millió magánszemély adózónak – akiknek kizárólag munkáltatótól származó jövedelme van, és nem vesz igénybe adókedvezményt – nem kell az adóbevallást benyújtania, helyettük a dokumentumot az adóhatóság készíti el.
2017-ben az adóbevallást már teljes egészében az adóhivatal fogja elkészíteni, így 3,5-3,8 millió embernek nem kell bevallást benyújtania sem elektronikus, sem papír alapon. A magánszemélyek bevallási ajánlatot kapnak majd, ezt jóváhagyhatják, vagy észrevételt tehetnek. Minderre elektronikus úton is lesz lehetőség – mondta Tállai András államtitkár.
A vállalkozásoknál a legnagyobb változást az jelentheti, hogy az adóhatóság minősíteni fogja az adózókat, és a jó adózók már jövőre több kedvezményt kapnak. A vállalkozásokat a NAV három – a megbízható, az átlagos és a kockázatos – kategóriába sorolja majd. Ez azokat érinti amelyek a cégjegyzékben nyilvántartottak és az általános forgalmi adó (áfa) alanyai.
Jó adózó az a vállalkozás lehet, amelyik legalább három éve működik, öt évre visszamenőleg nem volt 3 százaléknál nagyobb adókülönbözete, és 500 ezer forintnál nagyobb adótartozása, illetve megfelel még további néhány feltételnek – mondta az államtitkár.
Előnyökkel jár majd, ha egy vállalkozást az adóhatóság jó adózónak minősít. Az ilyen cégeknél 2016. április 1-je után az adóhivatali ellenőrzés legfeljebb 180 nap lehet, csökkentik számukra az áfa visszaigénylésének határidejét, ami a jellemzően 75 napról 2017. január 1-jétől 45 napra csökken, 2018-tól pedig 30 napra.
Forrás: 10. kerület.ittlakunk.hu