Ezentúl 10-es jelzéssel jár a 100-as busz az Albertirsai úton

Pongráctelepi lakosok vélhetően nem nagyon használják a 100-as buszt, mert csak Hungexpo rendezvények idején jár a Stadionok és az Örs vezér tere között, ráadásul relatíve sokat kell gyalogolni a Hungexpo főbejáratánál lévő buszmegállótól a Pongráctelepig. De végül is, az Örs vezér teréről hazafelé tartva még ez is jó busz lehet alkalomszerűen. Azonban a Wikipédia szócikke szerint már 1974 óta közlekedő 100-as busz ettől a héttől 10-es számmal jár tovább. Ennek oka az, hogy szombaton indul a BKV történetének első közvetlen belváros-repülőtéri buszjárata a Deák tér és Ferihegy között, és ez az új viszonylat a 100E jelzést kapja (E, mint expressz, mert útközben csak az Astoriánál és a Kálvin téren áll meg).

Így hát a regionalbahn.hu fotójával “búcsúzunk” a kőbányai 100-as busztól. Egyébként a BKV (és elődje, a BSZKRT) történetében többször előfordult már átszámozás, pl. 10 jelzésű buszjáratokból többféle is volt már, mind külön Wikipédia szócikkel is rendelkezik. Ami pedig még érdekesebb, a 37-es és a 28-as villamos eredetileg egymás vonalán közlekedtek, 1957 júniusában, vagyis éppen 60 évvel ezelőtt cserélték meg a 28-as és a 37-es útvonalát a maira.

Ha valakinek lenne archív fotója a számcsere előtti megállókiosztásról, szívesen közzétennénk…

Forrás: 10.kerület.ittlakunk.hu