Járókelő.hu – egy közhasznú honlap

Már évek óta működik a független jarokelo.hu oldal, ahol (bejelentkezés után) bárki tehet bejelentést (fotóval) közterületek javításra szoruló állapotaival kapcsolatban. Kőbányáról 2013 februárjától érkeznek ide bejelentések, idén már hetente többször, vagyis már egyre többen alkalmazzák. A térképes keresőt használva most megnéztük, milyen bejelentések érkeztek Pongráctelepről és környékéről, és milyen eredménnyel jártak (megoldott, megoldatlan, válaszra vár).

Közvetlenül Pongráctelepen kiszáradt, kidőlt fákat jeleztek 2016-ban, a Pongrác út mentén pedig az úttest vasúti oldalán a méteresre megnövő gazt, valamint a villamos és vasúti felüljárók falára fújt gyűlölködő feliratokat, vagy éppen a buszmegállós zebra melletti villanyoszlopról hiányzó ajtót jelentettek. A hatás változó volt, pl. a növényzetet csak kisebb területen kaszálták, pl. a BKV a troligarázs Pongrác úti kapuja térségében, valamint FKF eltávolította a sértő feliratokat, és a “levehető ajtót” is pótolták a villanyoszlopon. Általában a közlekedést szabályozó tárgyakra tett bejelentésekre jobban odafigyelnek, pl. a szemfüles bejelentő által észrevételezett jelzőlámpa fényterelőjének a hiányát is pár héten belül pótolták.

Lakótelepünk környékén változatosabb bejelentések is voltak az elmúlt három évben, pl. kátyújelentés a Pongrác úton, de erre már csak azt válaszolta a Budapest Közút Zrt., hogy “a bejelentést a Budapest Közút munkatársai megvizsgálják, egyéb balesetveszélyes hibák és kapacitásuk függvényében a szükséges intézkedéseket megteszik”. (A Pongrác út az ő kezelésében van, míg a Salgótarjáni utca, Gyöngyike, Csilla utca és a belső névtelen utcák kezelője a Kőbányai Önkormányzat.)

Összességében nézve tényleg hasznos, közérdekű a jarokelo.hu, bátran használja mindenki, akár mobilról is lehet bejelentést tenni. Ezenkívül még mindenki figyelmébe ajánljuk a Kőbányai Önkormányzat honlapján található közérdekű bejelentési lehetőségeket zöldfelületekkel, kátyúval, illegális hulladéklerakással, stb. kapcsolatban.