A kerület értékeiről szóló „Kőbánya, az én aranybányám” című könyv bemutatójára a Szakrális Művészetek Hete programjainak keretében a Szent László Plébánián került sor szeptember 17-én. A kiállítás megnyitóval egybekötött könyvbemutatón Balogh Attila atya köszöntötte az érdeklődőket és köszönte meg azok munkáját, segítségét, akik nélkül a könyv nem jelenhetett volna meg. Külön kiemelte, hogy a Kőbányai Önkormányzat anyagilag is támogatta a megjelenést. A szerkesztésért Verbai Lajosnak, a Kőbányai Helytörténeti Gyűjtemény vezetőjének mondott köszönetet. A kiadvány a Szent László-évhez kapcsolódva készült el és jelent meg.
A hiánypótló kiadvány nemcsak magáról a templomról, annak építéséről és szépségeiről szól, hanem a plébánián működő közösségek múltjáról és jelenről is. A kötet tartalmaz tudományos értekezéseket, de helytörténeti és kultúrtörténeti visszaemlékezések is színesítik, felölelve a kőbányai főplébánia mintegy 100 éves történetét, éppúgy érintve az európai viszonylatban is kiemelkedő isten háza építéstörténeti értékeit, mint a benne működő közösségek életét. A kötet megszületését megelőző több éves gyűjtő- és kutatómunkát a kötet szerkesztője, a Kőbányai Helytörténeti Gyűjtemény vezetője, Verbai Lajos fogta össze, illetve a nagyszabású munkában kiemelkedő szerepe volt a Kőbánya Kiváló Közösségépítője elismeréssel is rendelkező Fazekas Jenőnének, aki avatott ismerője a városrész történelmének.
A rendezvényen a Kőbányai Önkormányzat képviseletében köszöntőt mondott Weeber Tibor alpolgármester, aki elmondta, hogy a kötetben olvashatunk számos helytörténeti érdekességről, mint ahogy a templomhoz kapcsolódó legfontosabb információkról. Az alpolgármester kiemelte, szakrális és építészeti szempontból egyaránt különleges és egyedülálló a plébániatemplom épülete, amelyet Lechner Ödön által tervezett és amely a hazai szecessziós építészet egyik műremeke. Weeber Tibor rámutatott, a templom és a közösség élete ezer szálon fonódik össze Kőbánya történetével és kultúrájával, melyről a kötet szövegei színes részletgazdagsággal tanúskodnak.
A kiadványba egy CD-melléklet is került, melynek révén a csodálatosan szép kivitelezésű könyv vizuális élményéhez zenei is társul, hiszen a lemezen Benedek András kántor előadásában egyházi és világi művek csendülnek fel. Külön említést érdemel a kőbányai Szent László-plébániatemplom vegyes kara, melynek története szintén külön fejezetet kapott. Az énekkart 1919-ben alapítottak és a mai napig működik igen magas színvonalon. Az igényes és szép kivitelezésű kötet megjelenést a X. kerületi önkormányzat biztosította, ugyanakkor a könyv szerzői díjazás nélkül dolgoztak. A könyvet az érdeklődők a Kőbányai Szent László Plébánián vásárolhatják meg.
Forrás: Kőbánya.info