Amikor 1939-ben Pongráctelep felépítéséről határoztak az akkori fővárosi közgyűlésben, a 818 lakást összesen mintegy 4-5 ezer embernek tervezték, túlnyomórészt sokgyermekes családoknak. Ma már eléggé más az átlag családmodell, sok az egyedül élő idős, vagy még gyermektelen fiatal pár is lakótelepünkön, és persze a legnagyobb részben kis lakásméret (37 nm) is erősen befolyásolja Pongráctelep mai lakónépességszámát. (Hozzávetőleg) pontos számot viszont nehéz találni, mert a 10 évenkénti országos népességszámlálás Pongráctelepre szűkített adatait csak drága pénzért adja ki a Központi Statisztikai Hivatal, így nagyjából csak az országgyűlési és önkormányzati választások, népszavazások szavazóköri statisztikái segítenek behatárolni lakótelepünk aktuális népességszámát.
Választások idején Pongráctelep két szavazókörre van felosztva, a 4. és 5. szavazókörök jellemzően a Pataky Szakgimnázium tornatermében szoktak működni. A mostani, 2018. április 8-i országgyűlési választások kőbányai jegyzőkönyvei ezen a hivatalos oldalon érhetőek el. A két szavazókör összesített statisztikája szerint Pongráctelepen 1.213 fő választásra jogosult állampolgárt tartanak most nyilván. Ha ehhez a számhoz hozzáadjuk a választójoggal még nem rendelkező gyermekeket, és valamennyi nem bejelentve itt lakó albérlőt is, akkor jelenleg mintegy 1.700 lakost becsülhetünk Pongráctelepen.
És ha már belenéztünk a pongráctelepi választási jegyzőkönyvekbe, íme a mostani országgyűlési választás lakótelepi statisztikája: az 1.213 fő helyi választópolgár közül 709 fő szavazott, ez 58,5 % részvételi arány, ami eléggé elmarad az országos és fővárosi szavazási hajlandóságtól. A pártlistás szavazatok 46 %-át a Fidesz-KDNP kapta, 17,5 %-ot a Jobbik, 14 %-ot az MSZP-Párbeszéd választási szövetség (MSZP-P), 7 %-ot a Lehet Más a Politika (LMP), 6 %-ot a Demokratikus Koalíció (DK), 3 %-ot a Momemtum, 2,5 %-ot a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP), a maradék 3-4 %-ot pedig törpe pártok és nemzetiség lista kapták. Az egyéni jelöltek közül Pongráctelepen Dr. György István (Fidesz-KDNP) végzett az élen 46,5 %-kal, őt követi Burány Sándor (MSZP-P) 29,5 %-kal, Tubák István (Jobbik) 12,5 %-kal, Demeter Márta (LMP) 5 %-kal, Tölcsér Borbála (Momentum) 3 %-kal, egyéb jelöltek 3,5 %-kal (kerekített értékek).
Egyébként magában a Budapest 09. választókörzetben, ahova Pongráctelep is tartozik, Burján Sándor (MSZP-Párbeszéd) nyerte meg az egyéni képviselői mandátumot a következő 4 évre (is), a szavazatszámlálás szoros, de már hivatalos végeredménye alapján.