A Népszava mai, szombati számában megjelent egy cikk a Hős utcai nyomortelep helyzetének rendezése témában, ami nem hivatalos, de valószínűleg helytálló, új információkat közöl. A cikk szerint hamarosan elkezdődnek a kisajátítások a fővárosi Hős utcai gettó két épületében, a kőbányai önkormányzatnak ugyanis 2019 végéig kell rendeznie a tulajdonviszonyokat – értesült a Népszava. A napilap tudomása szerint a telek a X. kerület tulajdonában maradna, az érintett épületeket elbontanák, a helyükön pedig egy rekreációs célú sportkomplexumot építene az önkormányzat. Az új létesítményben lenne műfüves sportpálya, futópálya, kültéri sporteszközök, valamint egy kiszolgáló épület is. Miután a szomszédos telkeken vannak a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem, a Terrorelhárítási Központ, valamint a Készenléti Rendőrség épületei is, valószínűleg elsősorban az ezekben az intézményekben dolgozók használják majd a sportpályákat.
A Népszava úgy értesült, hogy a lakókkal egyenként tárgyal az önkormányzat, azonban a kisajátítás jellemzői miatt akkor is el kell költözniük, ha nem fogadják el a kerület ajánlatát. Ha méltánytalannak tartják az ajánlatot, akkor bíróságon megtámadhatják azt, ez azonban nem jelent csúszást a kiköltöztetéseket tekintve. Az újság információi szerint a szanálásra kapott 2,1 milliárd forintos állami támogatás el nem költött részét vissza kell majd fizetni. A pénz várhatóan a tulajdonosok és a bérlők kártalanítására lesz elég, a kőbányai vezetés ugyanis úgy számol, hogy csak a jövő év végéig tudnak megállapodni a mintegy 600 lakóval, így a dózerolást és a terület rendezését már más forrásból kell majd finanszírozni.
Mindez egészen sok új információt jelent ahhoz képest, hogy a tavaly december végén a kormány által a Kőbányai Önkormányzatnak rendelt 2,1 milliárd forint támogatás konkrét felhasználásáról mai napig (április végefeléig) nem történt hivatalosan kommunikált döntés az önkormányzat részéről, folyamatban lévő szakértői egyeztetésekre hivatkozva. Még az is csak félhivatalosan, egy alkalmi sajtóközleményben lett kimondva, amire amúgy mindenki számít, hogy az állami pénzből nem felújítják, hanem teljesen kiköltöztetik a Hős utca 15. A és B társasházakat, majd lebontják az épületeket… A négy hónapja tartó bizonytalanság persze érthetően nyugtalanítja a Hős utcai lakókat. A Népszava cikkéből most konkrétabb információkhoz jutottunk, várható menetrenddel.
Forrás: Népszava