Tavaly decemberben a kormány 2,1 milliárd forint állami támogatást adott a kőbányai önkormányzatnak a Hős utcai gettó felszámolására. A bejelentés után a telepen dolgozó Kontúr Egyesület szervezett egy konferenciát, ahol szociális szakemberek, érdekvédők, társadalomtudósok és Hős utcai lakók beszéltek arról, milyen esélyekkel és veszélyekkel járhat a telepfelszámolás. Sok lehetőség felmerült, mi lesz a Hős utcaiakkal, a hajléktalanná válástól egészen a cserelakásba való költözésig.
Négy hónap telt el azóta, mégsem lett tisztább a kép. A lakók még mindig nem tudják, mire, hogyan költi el Kőbánya a 2,1 milliárd forintot, és azt sem, hogy mi lesz az ő lakhatásukkal. Emiatt – pár nappal azután, hogy kiderült, a Hős utcai tömbök helyén a Terrorelhárítási Központ (TEK) építene sportközpontot – a civilek és a lakók ma délután sajtótájékoztatót szerveztek, hogy felhívják a figyelmet a helyzetükre.
Jelenleg 140 család van a Hős utcában, ebből 50 önkormányzati tulajdonban. Közülük eddig csak 6 család kapott cserelakást. – ezzel vázolta fel Urbanovszky Zsuzsanna, a Kontúr Egyesület elnöke, hogy mennyit haladt az önkormányzat az elmúlt hónapokban. Majd közölte, azt szeretnék elérni, hogy tegyék nyilvánossá, mire akarják elkölteni a kormányzati forrást, és a lakókkal és civilekkel együtt dolgozzák ki a telepfelszámolási tervet, hogy senki ne kerülhessen utcára.
A telepen van féltucat határozott idejű szerződéses, vagy szerződés nélküli bérlő, nekik az önkormányzat nem köteles lakhatást biztosítani a gettó ledózerolása után, akkor sem, ha kiskorú van a háztartásban, mondta. A Kontúr Egyesület arra kérte Kőbánya fideszes polgármesterét, Kovács Róbertet, hogy garantálja, a szerződések nélküli bérlők közül sem lesz senkiből hajléktalan a telep felszámolása után, valamint a Hős utcai lakásukat magántulajdonosként használó háztartások is kapnak megfelelő cserelakást a jelenlegi helyett. (A legtöbb Hős utcai önkormányzati bérlő határozatlan idejű szerződéssel rendelkezik, nekik Kőbánya köteles biztosítani egy másik bérlakást, a szerződést nem mondhatja fel az önkormányzat, ameddig a lakók betartanak minden szabályt és rendesen fizetik a bérleti díjat.)
Forrás: Index