Egy mentős tapasztalatai a Hős utcai drogosokkal

A Száguldó Műszak című blogon egy mentős szakember igaz történetek leírásán keresztül mutatja be reálisan, milyen valójában Magyarországon a mentősök élete nap, mint nap. Augusztus 15-én sorozatot indított a Hős utcáról. A szerdai első posztban arról ír röviden és velősen, hogy szerinte miért tehetetlen a Hős utcában már nonstop intézkedő rendőrség: manapság teljesen legális, ráadásul olcsó adalékokból készítenek kábítószert a Hős utcai gettóban, az ország legnagyobb drog elosztó központjában: közönséges dohányt áztatnak napokig acetonban. Az ebből sodort cigi nagyon gyorsan kábulatot okoz, ami akár ájuláshoz is vezethet, de ugyan ilyen gyorsan ki is tisztul a szervezetből.

Fotó: Police.hu (a képen pont a 2017. augusztusi tömeges mérgezést okozó, acetonnal és ismeretlen porral kevert dohány látható)

“Mire a toxikológiára érünk a beteggel, már nevet rajtunk, az orvoson, az egészen. Neki nem számít, hogy ezzel mennyire leterheli a rendszert, mert tudja, hogy úgysem lehet vele mit kezdeni. Bent tartják megfigyelésre? Akkor addig balhézik, amíg vagy be nem nyugtatózzák, ami neki újabb örömöt okoz, vagy el nem zavarják, és akkor visszamegy a Hős utácába, útközben pár embertől lejmol egy kis pénzt mondván, hogy kajára, buszjegyre vagy épp cigire kell neki. „Adj már egy szál cigit, buszjegyre gyűjtök”. Az emberek meg jó fejek, adnak nekik egy-kétszáz forintot, és amint ez  az összeg eléri a hátszázat, máris megy a dealerhez. Igen, hatszáz forint. Ennyiből lehet venni egy adagot.”

Érdemes végigolvasni a blogposztot!

Forrás: Száguldó Műszak