Közlekedő kisokos munkafüzet 9-11 éves gyermekeknek

Október-novemberben 200 ezer Közlekedő kisokos munkafüzet kerül az ország negyedik-ötödikes tanulóihoz. A füzet a gyalogos és kerékpáros közlekedés alapjait tartalmazza kevés szöveggel, sok ábrával. A tanárok döntik el, hogy beépítik-e a 8-10 órás anyagot a tananyagba. A munkafüzet itt is letölthető.

Révész Máriusz, a kerékpározás és az aktív kikapcsolódás fejlesztéséért és népszerűsítéséért felelős kormánybiztos a munkafüzet bemutatóján elmondta, hogy elsődleges céljuk a közlekedési kultúra javítása, amit jó, ha már gyerekkorban elkezdenek. Ezzel mi is egyetértünk ezért külön örültünk a Pongrác Közösségi Ház által éppen idén nyáron először (és remélhetőleg nem utoljára) szervezett gyermek biciklis tábornak is.

Jelenleg háttéranyag hiányában nincs komoly képzés az iskolákban. Ezt pótolták azzal, hogy 200 ezer példányt küldenek szét az új munkafüzetből október-novemberben az ország 4. és 5. osztályos tanulóinak. A munkafüzet mellé a tanárok egy százoldalas kézikönyvet kapnak, ami szélesebb körben tartalmaz tudásanyagot az esetleg felmerülő tanulói kérdésekre. A munkafüzet anyaga 8-10 óra alatt elsajátítható. A tananyag nem tesz ki egy külön tantárgyat, oktatását az osztályfőnöki, technikai vagy testnevelési órákba építve lehet megoldani. Révész közölte: szeretnék, ha a munkafüzet anyaga a Nemzeti Alaptantervbe is bekerülne, vizsga is jó lenne belőle, de ez még évek kérdése lehet.

Miért ez a korosztály?

Berta Tamás, a Közlekedéstudományi Intézet munkatársa elmondta, hogy a felmérések alapján az óvodások még ötösre, a kisiskolások csak 4-esre, a felsősök már csak 3-asra, a középiskolások pedig 2-esre vizsgáznának a szükséges tudásszint alapján közlekedési ismeretekből. Az attidűdmérések még rosszabb helyzetet mutatnak: a gyerekek fele megengedő a gyorshajtással és az ittas vezetéssel szemben, 50%-uk beülne ittas sofőr mellé, sőt többségükkel ez már meg is történt. Nem csoda, ha olyan vezetők lesznek, amilyenek.

Forrás: Index – Kerékagy