Felavatták, de januárban nyit majd a MÁV-telepi közösségi ház

Még szeptember elején figyeltünk fel egy kőbányai önkormányzati határozatra, miszerint közösségi házat alakítanak ki a MÁV-telepen is, gyakorlatilag a lakótelepünkön már egészen jól működő Pongrác Közösségi Ház mintájára. Azóta el is készültek a munkával: a MÁV-telep közepén lévő, állomásépület kinézetű épületben (a játszótér mellett), az évek óta zárva lévő szociális bolt helyén alakították ki a helyi közösségi házat. Ez nem túl nagy, egyetlen összefüggő beltérrel, vizesblokkal és raktárral, minikonyhával – összesen mintegy 87 m2 alapterületen. Ezt a helyiséget az önkormányzat a Bárka Kőbányai Humánszolgáltató Központnak, röviden a Bárkának adja ingyenes használatba. A személyzet 2 fő programszervező szociális asszisztensből és részidős technikai személyzetből (takarítóból) fog állni; a kezdeti időszakban sok segítséget kapnak a Pongrác Közösségi Háztól.

A mai megnyitó inkább csak jelképes átadás volt az önkormányzat részéről, D. Kovács Róbert polgármester megfogalmazásában egyfajta ajándék a helybeli lakóközösségnek. Tartalommal, élettel majd a januári nyitástól kezdik megtölteni a közösségi teret, amihez várják a helybeliek ötleteit, javaslatait. A közösségi ház szeretne együttműködni közös programok szervezésében a MÁV-telepi lakosokat összefogó Jancsitelepért Egyesülettel is.