Felmondták Kontúr Egyesület bérleti szerződését a Hős utcában

Február elsején közölte honlapján a Kontúr Egyesület, hogy a Kőbányai Önkormányzat április 30-i dátummal felmondta a bérleti szerződést a Hős utcában. Az egyesület 2014-ben kezdte közösségépítő tevékenységét a Hős utcai gettóban, 2015-től a Norvég Alap pályázati támogatásából, ami 2016. áprilisig tartott. Az önkormányzat annak idején egy üres lakás kedvezményes bérbeadásával támogatta az egyesületet, amely közösségi célnak megfelelően újította fel és rendezte be azt. A Kontúrosok tevékenysége nagyobbrészt az ott lakó gyermekekkel való foglalkozásra koncentrált, ami sok, nem elhanyagolható élményt adott eddig a meglehetősen ingerszegény környezetben élő, és az anyagi, szociális helyzetük miatt szinte minden szórakozási, kulturális lehetőségtől elzártan élő Hős utcai gyerekeknek. Az egyesület 2016 óta magánadományokból és alkalmi pályázatokból, valamint önkéntesek intenzív segítségével folytatta tevékenységét idáig.

Az önkormányzati vagyonkezelő január végén kézbesített, három hónapos felmondási idejű levele kapcsán a Kontúr Egyesület saját honlapjuk szerint még próbálkozik a bérleti szerződés meghosszabbításával, mivel meglátásuk szerint aligha sikerülhet az önkormányzatnak ez év végéig befejeznie a Hős utcai gettó még lakott lakásainak kiürítését (kivásárlás és cserelakások révén) – noha a kőbányai önkormányzat 2017 utolsó napjaiban 2 éves felhasználási időre, azaz 2019.12.31-i határidővel kapott 2,1 milliárd forintot az államtól a Hős utca “rendbe tételére”, ami a tervek szerint a kiürítést és teljes elbontást jelenti (hogy utána sporttelep épüljön a telekre). Azért a Kontúr Egyesület bízik a pozitív elbírálásban, de bármilyen döntés is születik, folytatni fogják a munkát a Hős utcában.

Forrás: Kontúr Egyesület