2019. október 13-án a kőbányai lakosok egyrészt újraválasztották a 2010 óta polgármester D. Kovács Róbert Antalt (Fidesz-KDNP), másrészt megfordították a képviselő-testület kormánypárti többségét. 2010-ben és 2014-ben a Fidesz-KDNP jelöltjei nyerték mind a 12 egyéni választókörzetet (evk) Kőbányán, míg az ellenzéki pártok csak kompenzációs listán tudtak bejuttatni egy-egy képviselőt. A múlt vasárnapi választási eredmények szerint viszont az MSZP-DK-Momentum-PM közös jelöltjei és a Fidesz-KDNP jelöltjei egyaránt 6-6 egyéni képviselői körzetet nyertek, valamint az 5 listás helyből is 2-2-t, míg az ötödik kompenzációs listás helyet a szintén ellenzéki, de külön indult LMP nyerte meg, így van most 9 – 8 arányú ellenzéki többség a kőbányai képviselő-testületben, társbérletben a kormánypárti polgármesterrel.
Legalábbis elvileg, ugyanis a választási eredmények csütörtök délutáni jogerőre emelkedése előtti órákban megtámadták három egyéni választókörzet választási eredményét, így ezekben újraszámolják a szavazatokat. Részleteket nem tudni, de mindhárom körzetben a közös ellenzéki jelölt nyert, igaz minimális különbséggel: a Pongráctelepet is magában foglaló 1. sz. evk-ban Papp Zoltán (DK) 21 szavazattal, a 6. sz. evk-ban Stemler Diána (Momentum) 9 szavazattal, az 5. sz. evk-ban pedig Huszti András (Momentum) mindössze 1 szavazattal, miközben az érvénytelen szavazatok száma ennél több volt. Ebből az látszik, hogy a Fidesz-KDNP támadhatta meg ezen három egyéni választási körzet eredményét, miközben az ellenzéki összefogás (saját bevallása szerint) nem támadta meg a 8. evk eredményét, ahol a kormánypárti Horváth Márk mindössze 4 szavazattal nyert az ellenzéki Patay-Papp Vivien előtt (tehát az 1., 5. és 6. evk kivételével a többi egyéni képviselő megválasztása már jogerős).
A választási szabályok szerint hamar megtartják a szavazatok újraszámolását, és pár héten belül eldől, hogy lakótelepünk kőbányai képviselője 2019-2024 között tényleg Papp Zoltán (DK) lesz, vagy esetleg, váratlan fordulattal marad Gál Judit (Fidesz-KDNP), ami egyben a teljes képviselő-testületben is kormánypárti többséget eredményezne.
Papp Zoltán (DK) és Gál Judit (Fidesz-KDNP)
Forrás: Mérce