Bringás túraútvonalak Budapesten, akár kezdőknek is

Bárki által, bármilyen kerékpárral bejárható városi bringaútvonalak térképét állította össze a Kerékpárosklub Budapesten. A városi bringakörök térképére kijelölt kerékpáros útvonalakat, kevésbé ismert természeti vagy építészeti, kulturális látnivalókat fűztek fel Kelet-Pesttől a Normafáig, az északi M0-s hídtól a déli M0-sig.

A Budapest Bringakörök térképén természetes és épített örökséget, zöldben vagy épp a Duna mentén vezető, sőt új bringasávokat is feltüntettek. A bringakörök gyakorlásnak is jók, hiszen többféle biciklibarát megoldást lehet rajtuk kipróbálni kerékpársávoktól elválasztott kerékpárutakon át forgalomcsillapított utcákig.

Az útvonalak nagy része egymásba fűzhető, és átlagos városi biciklivel, akár családdal is bejárható. Több útvonal érinti a Kortárs Építészeti Központ Budapest 100 programjában részt vevő házakat, a legérdekesebbeket térképen is jelölték, így elolvashatjuk, hogy mit érdemes tudni róluk. Ugyancsak több útvonal Pongráctelep szomszédságában halad el.

A térképen különféle színekkel jelölték az útvonalakat. Az egyes útvonalakra vagy pontokra kattintva elolvashatjuk a leírásokat. Érdemes belenagyítani a térképbe, mert több útvonal részben fedi egymást – így könnyebb elindulni egy úton és folytatni egy másikon. A rétegek (Városi túrák kezdőknek, Külvárosi túrák, Budapesti Zöldutak, Budapest 100) tetszés szerint ki- és bekapcsolhatók. Szuper program, ha kicsit másképp néznétek Budapest utcáira!

Forrás: Dívány.hu