Idén először online Facebook közvetítés formájában tartotta meg a kerületi közmeghallgatást a Kőbányai Önkormányzat. Az “újítást” a koronavírus járványhelyzet második hulláma kényszerítette ki, és mindjárt abban is változott a szokásos “műsorrend”, hogy most csak a kőbányai lakosok kérdéseinek felolvasásával és megválaszolásával zajlott le a közmeghallgatás, azaz idén elmaradt a polgármester beszámolója a folyó évi önkormányzati fejlesztésekről, ami általában az első órát foglalta el a korábbi évek közmeghallgatásain. (Az erről szóló kis füzet is csak interneten fog megjelenni hamarosan.) Ennek (is) köszönhetően most sikerült már röviddel 19:00 óra után befejezni a közmeghallgatást, noha idén is sok kérdés és válasz hangzott el. Az online közvetítésen folyamatosan lehetett látni a nézettséget, ami átlagosan 80 fő volt, bár azt ugye nem láthattuk, hogy például ebből hány önkormányzati képviselő nézte, akik a korábbi években testületi jelleggel, személyesen voltak jelen a válaszadói oldalon. (A korábbi években a Kőrösi Művelődési Házban megtartott közmeghallgatásokon átlagosan 30 kerületi lakos kérdezett és mintegy húsz önkormányzati hivatalnok, képviselő, alpolgármesterek, polgármester, rendőrségi, stb. válaszadó vett részt.)
Az írásban előre (és a közvetítés ideje alatt is) beadott kérdéseket D. Kovács Róbert Antal polgármester olvasta fel a kamera előtt, és többnyire ő is válaszolta meg, időnként átadva helyét Szabó Krisztián jegyzőnek vagy Somlyódy Csaba alpolgármesternek. Alábbiakban mi a saját kérdéseinkről és a szerintünk a pongráctelepi olvasóinkat érdekelhető kérdésekről-válaszokról számolunk be, a felolvasás-megválaszolás sorrendjében (nem szó szerinti jegyzetben). Az online közvetítés bő két órás videófelvétele visszanézhető az önkormányzat Facebook oldalán.
Lehetséges-e közösségi komposztálás Kőbányán? Próbálkozott ilyesmivel már az önkormányzat, de a közterületeken pillanatok alatt illegális hulladéklerakóvá alakultak át a zöld hulladék lerakásra kijelölt helyek. Azért nem tett le erről az önkormányzat, de inkább kisebb lakóközösségekkel való együttműködésre fog majd koncentrálni.
Meghosszabbítják-e a 72M jelű metrópótló trolibuszjáratot a Liget térig, kiváltva vele a 9-es buszt? Folynak a tárgyalások, részben felsővezeték nélküli szakaszos közlekedésű trolijárat indításáról (a Szent László téren lenne jó nem halmozni a légvezetékeket a látványérték miatt).
Esetleg célszerűbb lenne a Pongrác úton vezetni ezt a trolijáratot? Ettől elzárkózott a BKV, főleg útszélességi viszonyokra hivatkozva.
A Liget téri buszpályaudvart fejlesztené-e az önkormányzat? Inkább “visszafejlesztené”, csökkentett területen is elférne, de még csak koncepciók vannak. A tervezés a Mázsa tér oldalán már előrébb halad.
A maszkviselés kerületi szabályairól. Az újabb veszélyhelyzetet elrendelő kormányrendelet az önkormányzatoknak engedi helyileg előírni a kötelező maszkviselést, de csak bizonyos korlátozásokkal: az önkormányzat csak “belterületen” rendelhet el kötelező maszkviselést. Kőbányán jogilag “külterületnek” csak a Felső-Rákosi rétek számít, vagyis szinte az egész X. kerületben érvényes az önkormányzat maszkviselési rendelete – megint csak kivéve a parkokat és “zöldterületeket” (utóbbiakat nem részletezi az állami rendelet, de nyilvánvalóan nem lehet zöldterületnek tekinteni például az úttest és a járda közötti zöldsávot). Park pl. a Népliget, az Óhegy park, de a Szent László tér parkos része is.
Társasházak a kormányrendelet szerint megint nem tarthatnak közgyűlést a veszélyhelyzet végéig.
Kozma utcát jó lenne felújítani, szélesíteni (a buszok miatt). Ezzel egyetért a kőbányai önkormányzat, de a Kozma utca (is) fővárosi fenntartásban van. A Pongrác út, Harmat utca, Mádi utca, Bányató utca, stb. utak fővárosi felújításának terve elkészült 2019 végére, de a koronavírus járványhelyzet miatt idén csak a Bányató utca felújítására jutott fővárosi költség, 2021-ben pedig várhatóan a Mádi utcára kerül sor.
A Mázsa térre tervezett sportkomplexum mikorra valósulhat meg? Az állam, mint lebonyolító kiírta a közbeszerzést a sportkomplexum (uszoda, kézilabda csarnok, stb.) megépítésére és a Mázsa tér közlekedésének átépítésére, vagyis az állami forrás már biztosítva van. Kiírás szerint kb. két év a teljesítési időtáv, így kb. 2023 elejéig valósulhat meg.
Kőbánya-alsó vasútállomás felújítása hol tart? Ez teljesen állami, MÁV hatáskör. A peron és a tető már felújítva, a felvételi épület külső-belső felújítása, óra cseréje még tart, áthúzódik 2021-re. Tervezett befejezés 2022 vége…
Mi lesz a régi, leromlott állapotú Egészségház sorsa? Az új szakrendelő Maglódi úton való átadását követően az állam két hónapon belül dönt erről. Az új szakrendelő műszaki átadása most történt meg, hátra van még a berendezés, átköltözés. Az erre vonatkozó közbeszerzéseket ezután írják ki, majd próbaüzem is lesz, de konkrét nyitási időpont még nincs a Maglódi úton, csak reméli a polgármester, hogy 2021 első félévében sor kerül rá.
Hol tart a Hős utcai gettó felszámolása? A lakások 80 %-a már üres, ma is írt alá szerződéseket cserelakás biztosításáról a polgármester, hétről-hétre csökken az ott lakók száma, már látszik az alagút vége, de konkrét időhatárt nem közölt.
A Hős utcai szanálásra kapott 2,1 milliárd Ft állami támogatás felhasználására vonatkozó szerződést legutóbb 2020.12.31 végéig hosszabbította meg a Belügyminisztérium, várható-e további hosszabbítás? Ehhez már a vonatkozó kormányrendeletet kell módosítani. A támogatás jelentős részét már felhasználta az önkormányzat, a hosszabbítás lehetőségét és szükségességét vizsgálja.
Sikerült fejlettebb kamerákra cserélni a Pongrác úti lakótelep 2014-ben telepített térfigyelő kameráit, amiről 2019-ben volt szó (tervek szintjén)? Érdemben javult a kamerák rálátása a lakótelep Salgótarjáni utcai oldalán, különös tekintettel a kukák környékére? Láthatóan javult a “kukahelyzet” ezen a szakaszon, bár nem tudni, milyen arányban köszönhető ez a kameráknak és az “élőerős” közbeavatkozásoknak. A kamerák cseréjére nem tudott hirtelenjében válaszolni a polgármester (mert későn érkezett be a kérdés), hanem írásban válaszol majd. De mindenképpen figyelmet fordít az önkormányzat a régebben telepített kamerák minőségi cseréjére, folyamatosan az egész kerületben.
Egy augusztusi (javítva: júliusi) újságcikk szerint a járványhelyzet miatti megszorítások részeként a fővárosi önkormányzat elhalasztotta a Pongrác út idénre tervezett felújítását. Az eredeti tervekről érdeklődnék főbb vonalakban: pl. csak úttest felújítást terveztek, vagy mást is, illetve a Pongrác út teljes hosszában, vagy csak a Horog utca-Mázsa tér között, stb. (A Pongrác út Kerepesi út-Csilla utca közötti szakaszát ugyan valamikor a 2010-es évek elején szépen újra aszfaltozták, de ezen a szakaszon most kezdenek kátyúvá érni a repedések, amiket idén egyáltalán nem kezelt le a Budapesti Közút Zrt.) Pontosított válaszában a polgármester: valójában nem volt még fővárosi döntés a Pongrác út felújításáról sem idén, sem jövőre. A felső szakasz útmegújítása még az M0 megépítése előtt készült, a polgármester bízik abban, hogy a fővárosi önkormányzat mihamarabb forrást biztosít a Pongrác út felújítására, amit nem csak a fővárosiak, de nagyon sok kőbányai autós is használ.
Jó ütemben halad a Hungexpo fejlesztése, várható befejezés 2021 augusztusában lesz, különös tekintettel az akkorra halasztott Eucharisztikus Világkongresszusra és az eleve 2021 őszére ide tervezett Vadászati Világkiállítás. De még mindig semmi hír esetleges tömegközlekedés (vagy egyéb közlekedési) fejlesztésről. Esetleg a kőbányai önkormányzatnak van aktuális információja erről? Fontos cél lenne, hogy gépjárműforgalom ne is érkezhessen a Hungexpo elé, az önkormányzat számos tárgyalást folytat különféle alternatívákról. Ilyen pl. a hajdani 29-es vilamos vonalának visszaépítése, valamint a Pillangó utcai metrómegállótól új villamosvonal építését is vizsgálják még a szakemberek, stb. Igazából erre a (saját) kérdésre nem adott új választ a polgármester az elmúlt évek információhiányához képest, így továbbra is csak reménykedni tudunk, hogy lesz tömegközlekedési fejlesztés a Hungexpóhoz, olyan, ami érdemben csökkentheti a vásártelepre autóval érkező, parkolásért fizetni nem kívánó látogatók vadparkolási hullámait Pongráctelepen.
Pongrác út csúcsforgalma idején, kerülőút jelleggel szinte egybefüggő kocsisor van már a Salgótarjáni utcában is, jó lenne ezt csökkenteni. A Salgótarjáni utca – Pongrác út sarkára kellene jelzőlámpás gyalogos átkelő. Innen száz méterre van már egy lámpás átkelő, ezért a közlekedési hatóság biztosan nem engedélyezne ilyen rövid távon belül egy újabb lámpás kereszteződést. A Pongrác úton sajnos hosszabb távon is nagy forgalom várható, ezen talán egy párhuzamos útvonal segíthetne, az Albertirsai út és Korponai utca összekötése a hatvani vasútvonal alatt (az Őrház mellett), amit egy ideje már szorgalmaz a kőbányai önkormányzat – bár tisztában van ennek kockázatával is, miszerint ez a párhuzamos új útvonal is ugyanazt a két szűk keresztmetszetű csomópontot kötné össze, mint most a Pongrác út (Kerepesi út – Fogarasi út kereszteződése illetve Liget tér – Mázsa tér). Igazából az lenne megoldás, ha többen ülnének át autóból a tömegközlekedésre…