A koronavírus járványhelyzet miatt már a tavalyi megnyitója is szabadtéri gálába csúszott az Eiffel Műhelyháznak, de most, augusztus 20-a alkalmából újra sztárgálával várják az opera és operett rajongókat a magaskultúra Pongrácteleppel szomszédos “csarnokában” – pontosabban az udvarán, és augusztus 21-én, azaz szombaton este.
Patricia Petibon francia koloratúrszoprán és Lawrence Brownlee amerikai bel canto tenor ad szabadtéri koncertet a Magyar Állami Operaház Eiffel Műhelyházának parkjában augusztus 21-én.
A két operasztár fellépését magyar énekesek gálája kíséri az Opera Zenekar és Énekkar közreműködésével. A koncert része az Opera Adódjatok össze! jótékonysági napjának, amely a Regőczi István Alapítvány a Koronavírus Árváiért számára szervez gyűjtést – olvasható a Magyar Állami Operaház MTI-hez eljuttatott közleményében.
A koncerten mindkét művész ízelítőt ad legkedvesebb szerepeiből, így elhangoznak többek között a Faust, Az ezred lánya, a Rigoletto, a Traviata és Massenet Manonjának részletei, emellett az énekesek európai és amerikai szerzők dalaiból is válogatnak.
A koncert első felében – hasonlóan Jonas Kaufmann hagyományteremtő, 2020-as koncertjéhez – ezúttal is magyar művészeké a főszerep, akik Bizet, Erkel, Gershwin, Mozart, Puccini, ifj. Johann Strauss és Verdi népszerű operaslágereivel várják a közönséget.
Fellép Ádám Zsuzsanna, Bakonyi Marcell, Fokanov Anatolij, Fürjes Anna Csenge, Horti Lilla, Kelemen Zoltán, Kriszta Kinga, Mester Viktória, Pataky Dániel, Rőser Orsolya Hajnalka, Sáfár Orsolya és Szemerédy Károly. A Magyar Állami Operaház Zenekarát és Énekkarát Kocsár Balázs főzeneigazgató, Medveczky Ádám, valamint Tóth Sámuel Csaba vezényli.
Forrás: Kőbánya.info